CS:GO: Remekül kezdte a Malta Vibes versenyét az új Budapest Five

CS:GO: Remekül kezdte a Malta Vibes versenyét az új Budapest Five

Erős kezdés, így tovább!

Néhány hete állt össze a kék-fehérek új csapata, a Budapest Five új felállása. Persze játékosaikat jól ismerjük már, mindannyiukat láttuk már különböző versenyeken, különböző színkben, de így együtt még nem mutatták meg mire képesek. Majd most! Az aktuális ESEA-szezon mellett néhány meghívást is kapott már az új csapat, például a Malta Vibes Knockout Series 6. évadjába.

Az online verseny két héten át tart és 50 ezer dollárnyi összdíjazással kecsegtet. A résztvevő csapatok között megtaláljuk többek között a Fnatic Risingot, a Young Ninjast, a Nexust, a Honorist és persze a Budapest Five-ot is. A magyar alakulat tegnap délután játszotta az első meccsét, hibára pedig nem volt lehetőségük, a vesztesek rögtön kiestek a versenyből. Szerencsére a BP5 messziről elkerülte a kiesést.

Első ellenfelük a dán másodosztályt tömörítő Los Reyes volt, akikkel Overpasson és Infernón mérkőztek meg, a decider pedig Mirage lett volna. Nem véletlen azonban a feltételesmód, hiszen a Budapest Five lerendezte a dánokat két pálya alatt, Mirage-ra már nem is volt szükség. Bár mindkét pálya szoros volt, összességében jobban működött a magyar játék. A mi oldalunkon mindenki fragerősebb volt, mint a másik térfélen, pontosabbak voltak a gránátok, ráadásul Aaron ismét bizonyította, hogy az irányítás mellett a fejesek odakoppintásáról sem mond le. Összességében 60-45-öt pakolt a dánokra, amivel szinte holtversenyben lett szerverelső a dán Ryxxo mellett.

A bemutatkozás tehát jól sikerült, most már azon kell dolgozniuk, hogy ezen az úton haladjanak tovább. Következő ellenfelük a Nexus vs 4glory meccs győztese lesz. Utóbbi összecsapás ma délután 4 órakor kezdődik, amit valószínűleg árgus szemekkel követnek majd a BP5-játékosok is, hogy aztán minél felkészültebben fogadhassák majd következő ellenfelüket.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

borítókép: esportolo.hu

Kövess Minket!