CS:GO: Új lendülettel vág neki a szezonnak a CPH Flames női csapata

CS:GO: Új lendülettel vág neki a szezonnak a CPH Flames női csapata

Egyre több a női csapat, aminek nagyon örülünk.

Az ESL és a FACEIT szaúdi felvásárlásával kapcsolatban sok még a megválaszolatlan kérdés, például az, hogy mi lesz az ESL tavaly télen bejelentett női ligájával? Távol álljék tőlünk, hogy buta berögződések alapján ítéljünk meg bárkit, pl. egy cég csoportot, ugyanakkor tény, hogy a közel-keleti országokban bár javult a nők helyzete, van még hová fejlődni.

Mindeddig azonban nyoma sincs annak, hogy az új tulajok hátráltatnák a #GGForAll taggel támadó női ligát, éppen azért a Copenhagen Flames is új alakulatott rakott össze. A férfi csapatuk tavaly remek második félévet zárt és idén is nagy reményekkel vágtak neki a szezonnak, akárcsak az új női ötös.

A svéd és dán csajokból álló csapat frissen alakult, de azért többen már tavaly is a CPH Flames színeiben játszottak. Az új felállás első versenye a Elgiganten Invitational lesz, ami a skandináv régió egyik legnagyobb megmérettetése. Bízunk benne, hogy hasonló sikereket érnek majd el, mint tavaly a CPH Flames férfi csapata.

A CPH Flames Female új felállása:

  • Anna "ramziiN" Ramsing
  • Josefine "Josefine" Jensen
  • Anna "AGR" Grais
  • Tilde "7licious" Byström
  • Jennica "JNK" Sjögren

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!