CS:GO: Lecsalták a forZét az RMR selejtezőn!

A forZe szerint „rendkívül szakszerűtlen” a PGL Major Antwerpen szervezőinek hozzáállása, zárt selejtezők kellenének inkább.

A forZe tegnap este hívta fel a figyelmet arra, hogy a PGL Major Antwerpen első nyílt selejtezőjén lecsalták őket és ezért estek ki az online versenyről. Posztjukban arra kérik a szervezőket (FACEIT és PGL) és a Valvet, hogy tegyenek valamit az ügyben, akár játszassák újra az águkat is. Erre kevés esély van, de a jelentésük után az érintett Unplugg3D csapatából három játékost is eltiltott a FACEIT annak ellenére, hogy többször azt mondták róluk: tiszták.

A forZe említést tesz arról posztjában, hogy a PGL bocsánatot kért tőlük a történtekért, de egyéb lépés nem várható és nem elégszenek meg ennyivel. Dmitry Veko, a szervezet sportigazgatója a következőt mondta a történtekről:

„Az Unplugg3D elleni meccs után azonnal írtunk egy fellebezést a torna szervezőinek azzal a kéréssel, hogy vizsgálják meg a játékosokat csalás miatt. Kértük az adminokat, hogy ne indítsák el addig a következő meccset, hogy később ne legyen probléma az ágrajzzal. Erre kaptunk egy választ, miszerint az Unplugg3D játékosai tiszták és nem sértettek meg semmilyen szabályt. Belső vizsgálatot tartottunk és további bizonyítékokat küldtünk nekik. A PGL ismét azt mondta, hogy a játékosok fiókjai tiszták.”

Másnap, azaz február 23-án délután három játékos is eltiltást kapott az Unplugg3Dból, amiért csaltak a FACEIT platformján. A forZe szerint ennek azt kellene jelentenie, hogy újrajátszák az ő águkat a kérdéses meccstől fogva. Azonban csak egy bocsánatkérést kaptak eddig a PGL-től, nyilvánosan meg sem szólaltak az ügyben. Veko szerint ez „rendkívül szakszerűtlen, és ha ez nem kelti fel a figyelmeteket, akkor nem csak a forZével, de más csapatokkal szemben is hasonló igazságtalanság történhet.”

A szövegben egyébként ajánlást tesznek arra a korábban már bejáratott rendszerre is a forZésok, hogy legyenek zárt selejtezők a nyíltak végén. Ők a mostani teljesen nyílt kvalifikációt „értelmetlen rendszernek” minősítették, és kihangsúlyozták „a fair körülmények és a tisztelet” fontosságát, valamint egy zárt selejtezőn a résztvevő játékosok hátterének igazolását kérik mindenki érdekében.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!