Megvannak az első továbbjutók, de jön a K&H MNEB S4 második osztályozó kupája is!

Megvannak az első továbbjutók, de jön a K&H MNEB S4 második osztályozó kupája is!

Az újabb kvalifikáció Rainbow Six: Siege-ben pedig további 4 együttesnek ad lehetőséget az osztályozó kupa zárt selejtezőjébe való bejutásra.

Szép számmal vágtak neki a K&H MNEB negyedik évadában kiírt első osztályozó kupa nyílt selejtezőjének, de közülük csak a legjobb négy gárda örülhetett igazán, hiszen nekik nyílik majd lehetőségük tovább öregbíteniük a hírnevüket a zárt kvalifikációban. A komolyabb szervezetek közül ott volt az indulók névsorában a Békéscsabai E-Sport Egyesület és a Necrotic is, de míg előbb elbukott az alsó-ág negyedik körében, addig utóbbi sikerrel vette az akadályt és bár a következő meccsen vereséget szenvedtek, mégis sikeresen zárták a napot.

Viszont mellettük további lelkes és ügyes együttesek nőttek ki a mezőnyből, mint például a felső-ágon Soma vezetésével remekül menetelő Toxic Babes vagy a Huszaar és ateesz által delegált Team Deira. Hozzájuk még érkezett két másik csapat is, így az osztályozó kupa első selejtezőjéből kiderült melyik négy együttes harcolta ki a jogot a zárt kvalifikáicóra:

  • Team Deira
  • Toxic Babes
  • Tökfilkók
  • Necrotic

Természetesen a most kevésbé jól szereplő csapatoknak nem szabad csüggedniük, hiszen március 19-én jön az újabb nyílt selejtező, ahol újra bárki részt vehet a megmérettetésben. Ez pedig azt is jelenti, hogy ismét 4 team juthat be a zárt kvalifikációba, ahol a tét már nem kisebb, mintsem az alapszakasz részvételért folyó küzdelem.

Nevezek az osztályozó kupa második selejtezőjére!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések