Elden Ring: Minden eddiginél gyorsabban sikerült végigvinni a játékot

Elden Ring: Minden eddiginél gyorsabban sikerült végigvinni a játékot

Módszere viszont már nem érhető el, mert a fejlesztők kijavították a játék azon elemét, amelyet ő is felhasznált.

Az Elden Ring, amióta megjelent, a műfaj nemcsak azon szerelmeseit vonzotta be, akik a játékélményt is keresik eltöltött óráik során, hanem azokat is, akik a különböző rekordokra hajtanak. Egy játékos például halál nélkül is ki tudta már vinni, most pedig egy játékos 19 perc alatt ért el a végéig.

Distortion2 a Souls-játékok körében régóta ismert speedrunner, illetve streamer, aki egy 15 órán át tartó streamen érte el ezt a világrekordot. Ehhez egy olyan „zip glitch"-et használt, amelyet a fejlesztők az 1.03-as frissítéssel kijavítottak már, így már nem érhető el. Ez a glitch igen speciális esetekben jön csak elő, amely a játékos számítógépétől is erősen függ, de a lényege egyszerű: rendkívül gyorsan tudsz a pálya egyik végéből akár a másikba is eljutni. Célja az volt, hogy 20 perc alá jusson, de végül 18 perc 57 másodperc alatt sikerült ezt elérni.

Distortion később elmondta, hogy ő is az 1.02-es verziót használta. Ha viszont csak a jelenlegi, 1.03-as verziószámú végigjátszásokra szűkítjük a listát, a rekord ettől elmarad, ugyanis egy I337Plummy nevű felhasználó 40 perc alatt vitte végig az Elden Ringet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Kitört a forradalom a Battlefield 6-ban, az első szezon skinjei miatt

A Battlefield 6 első szezonja még el sem indult, de máris kirobbant a botrány egy új skin miatt. Egy kék egyenruhás, koponyás maszkos katona annyira feldühítette a játékosokat, hogy a Reddit lángba borult, és persze megint előkerült a régi kérdés: mennyire lehet „realista” egy modern Battlefield?

Gaming - Netflixen hasít a sorozat, miközben a Splinter Cell remake ismét bajban

Ha eddig nem lett volna sok a kérdőjel a Ubisoft féle Splinter Cell remake körül, akkor most itt az újabb aggodalomra okot adó jel. Rendező nélkül maradt ugyanis a projekt, pedig a Netflix animációs sorozata, a Splinter Cell: Deathwatch alapján úgy tűnik megnőtt az érdeklődés a franchise iránt.

Közvetítések