Budapesti élő döntővel zárul a 3 milliós összdíjazású K&H Egyetemi E-sport Kupa

Budapesti élő döntővel zárul a 3 milliós összdíjazású K&H Egyetemi E-sport Kupa

Idén először rendezték meg a K&H Egyetemi E-sport Kupát, amelynek alapszakaszában nyolc egyetem több mint 90 csapat mérte össze tudását.

A kiemelt, 3 millió forint összdíjazású torna döntőjében játékonként már csak a legjobb négy csapat bizonyíthatja kiváló teljesítményét 2022. április 23. és 24. között a budapesti Gamerlandban. A League of Legends győztes csapata számára ráadásul nem ér véget a döntővel a küzdelem. A magyar egyetemi bajnok nemzetközi mezőnyben, 16 európai ország egyetemeivel folytathatja a versenyzést. 

Kiemelt díjazással, nemzetközi kapcsolódással, szemeszterenkénti versenyekkel indult el idén elsőként a K&H Egyetemi E-sport Kupa. A torna alapszakaszában 2 négy csapatos csoportban körmérkőzéses rendszerben zajlottak az összecsapások 2022. március 10. és 2022. április 14. között. A hétvégén pedig már helyszíni szurkolók előtt dől el, hogy ki lesz a 2022-es évad tavaszi magyar egyetemi bajnoka.

“Az e-sport fejlődésében 5 éve veszünk részt aktívan, hiszen az e-sportra, a sport leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő szakágára a jövő sportjaként tekintünk. Az első alkalommal meghirdetett K&H Egyetemi E-sport Kupán 8 egyetem 95 csapata indult el a 3 millió forintos díjazásért. A hétvégén pedig már játékonként a 4 legjobb csapat mutathatja meg elhivatottságát, eltökéltségét és kiváló teljesítményre való törekvését. Hiszünk benne, hogy a sportág nemtől és kortól is függetlenül mindenkinek szól, hiszen a League of Legends versenyben nem megszokott módon női játékos is erősítette a mezőnyt, a Metropolitan Egyetem színeiben” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

"A Magyar E-sport Szövetség stratégiai célja volt a kezdetek óta, hogy a felsőoktatásban zajló elektronikus sportélet speciális területén is megszólítsa a versenyszerű videojátékos közösséget. Ezen törekvésünk révbe ért idén, ugyanis életre hívtuk a K&H Egyetemi E-sport Kupát. Melynek legizgalmasabb   szakaszához érkeztünk, a döntő hétvégéhez, 4 LOL és 4 CS:GO csapat várja április 23-án és 24-én a Gamerlandban rendezendő végső összecsapásokat. A mérkőzéseken 2 győzelemig tartó párharcban döntik el játékonként, hogy melyik egyetem állhat a dobogó legfelső fokára." - emelte ki Biró Balázs a Magyar E-sport szövetség elnöke.

A K&H Egyetemi E-sport Kupa a versengés mellett a legújabb technológiai megoldások és alkalmazások felhasználását is zászlajára tűzte. Az idei szezon döntőjére kilátogatók helyben is megismerkedhetnek a Mesterséges Intelligencia Kihívással.

„A mesterséges intelligencia (MI) ma már számos formában jelen van az életünkben, így a játékiparban is. Az egyetemi e-sport közösség különösen fontos az MI kihívás programunkban, ahol a résztvevők ingyenes online kurzusban kapnak átfogó képet az MI-ről, annak felhasználásáról és az etikai kérdéseiről. Célunk, hogy a felsőoktatásban résztvevő hallgatók megismerjék és életük szerves részeként tekintsenek a mesterséges intelligenciára." – fogalmazott Dr. Dietz Ferenc, oktatási munkacsoport vezető, a Mesterséges Intelligencia Koalíció részéről.

League of Legendsben a Budapesti Corvinus Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és Széchenyi István Egyetem ötfős alakulata csap össze a fődíjért, míg CS:GO-ban a Budapesti Gazdasági Egyetem az Óbudai Egyetem ellen és a Debreceni Egyetem a Budapesti Corvinus Egyetem csapatával mérkőzhet meg a négyes döntőben a fináléba jutásért.

Döntő programja:

Egyetemi League of Legends E-sport Kupa by K&H 2022. április 23. Gamerland

  • 14:00 BME – SZE
  • 11:00 BCE – ÓE
  • 17:00 Döntő 

K&H Egyetemi CS:GO E-sport Kupa 2022. április 24.

  • 14:00 DE-BCE
  • 11:00 BGE-ÓE
  • 17:00 Döntő 

Azok számára, akik a helyszínen nem tudnak részt venni, az Esport1 Twitchen, Facebookon és Youtube felületén élőben közvetíti a K&H Egyetemi E-sport Kupa döntőjét.

A Négyes döntőbe jutott csapatok között 1.700.000 Forint kerül kiosztásra. A League of Legends torna győztes csapata ezen felül a nemzetközi mezőnyben is bizonyíthat, ugyanis a 16 európai ország egyetemeinek részvételével zajló Amazon University Esports Masters LoL bajnokságában képviselheti a magyar színeket.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



E-sport életmód - Ismét megrendezik a HUNESZ e-sport konferenciáját - Jön az ESTB!

A második önálló konferencia célja többek között az e-sportban lévő karrier lehetőségek bemutatása, a hazai és nemzetközi e-sport közösségben folyó tudományos jellegű diskurzus élénkítése, nagy hangsúlyt fektetve az e-sport gazdasági-társadalmi hatásaira, azok előnyeire.