Jobb, mint egy átlag hotel, pedig ez csak egy kínai netkávézó

Jobb, mint egy átlag hotel, pedig ez csak egy kínai netkávézó

A kínai kormány megszorításai rájuk nem érvényesek, ezt használják ki a netkávézók.

Többször is olvashattunk már arról, hogy Kínában éppen hogyan szigorítanak a „gaming törvényen", amely alapján a kiskorúak védelme érdekében szigorítanak a szabályokon, milyen feltételekkel lehetséges számukra valamilyen videojátékkal eltölteni az idejüket: augusztusban például a legújabb jogszabály értelmében heti legfeljebb három órát játszhatnak a kínai fiatalok.

A törvény viszont tartalmaz egy olyan kiegészítést, amely konkrétan megnevezi a különböző internetkávézókat, mint „olyan internetszolgáltató, mely kivételt jelent ez alól", így – talán nem is annyira váratlanul – ezek a kávézók jelenleg reneszánszukat élik a kelet-ázsiai országban. A szolgáltatási köreik hamar kibővültek, van már lehetőség ugyanis ágyakat és szobát foglalni, a legtöbb ráadásul „e-sport hotelként" is nevezi önmagát. A Tongcheng Travel utazási iroda szerint 2021-ben 15 000 ilyen e-sport hotel nyílt meg Kínában. Ezzel párhuzamosan a „hagyományos" hotelek is elkezdték fejleszteni a routereiket, hogy nagyobb sávszélességet tudjanak biztosítani különösen a kiskorú vendégeiknek.

A helyzet azonban nem annyira egyszerű, hogy egy kiskorú játékos csak úgy elmegy egy ilyen helyszínre. Erről az egyik, Sanghajban lévő e-sport hotel tulajdonosa beszélt az egyik kínai hírlapnak:

„A hotelek nem szolgálhatnak ki olyan kiskorút, aki egyedül érkezik hozzájuk. Csak felnőtt kísérettel jöhetnek. Hallottam azonban olyan esetekről, amikor elfogadták azt, ha egy másik személynek az igazolványát vitték magukkal, vagy egy 18 éven felüli baráttal érkeztek meg, a helyszín pedig kiszolgálta őket."

A legtöbb hotel ráadásul olyan, szélessávú kapcsolattal és gaming számítógéppel felszerelt szobákat is kínál a vendégeknek, ahol egyedül is meg lehet szállni, ezekben a szállás átlagosan 50 dollár (kb. 16 ezer forint) egy éjszaka.

Így néz ki a Coffe Fish e-sport hotel egyik szobája a Szecsuan tartománybeli Csengtu városában (kép forrása)

„Hasonlóak a tapasztalataim, mint egy sima internetkávézóban, csak ha elfáradok, akkor le tudok feküdni egy ágyra, és az egész hely sokkal csendesebb is." - fogalmazott az Wuzhou-i e-sport hotel oldalán az egyik látogató egy véleményben.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



E-sport életmód - Ismét megrendezik a HUNESZ e-sport konferenciáját - Jön az ESTB!

A második önálló konferencia célja többek között az e-sportban lévő karrier lehetőségek bemutatása, a hazai és nemzetközi e-sport közösségben folyó tudományos jellegű diskurzus élénkítése, nagy hangsúlyt fektetve az e-sport gazdasági-társadalmi hatásaira, azok előnyeire.