EU RMR: Nagy nehezen, de átesett a célvonalon az Astralis

EU RMR: Nagy nehezen, de átesett a célvonalon az Astralis

A francia HEET majdnem kijutott a Majorre a top 10-es Astralis ellen, de mentálisan nem álltak készen még.

A PGL Major Antwerpen RMR-jai véget értek, kialakult a végleges mezőny, akik a belga városban küzdhetnek majd az egymillió dolláros összdíjazás oroszlánrészéért. Az EU RMR utolsó napján eldőlt az is, hogy a Majorök történetében először jutottak ki koszovói játékosok a rangos tornára a Bad News Eagles név alatt, valamint az is biztos már, hogy nem maradunk Astralis nélkül ezúttal sem, bár rezgett a léc nem egyszer a HEET ellen az ötödik fordulóban.

A francia HEET a világ 21. legjobb csapataként gyakorlatilag a legjobb nemzeti ötös Franciaországban jelenleg, míg az Astralis a 10. helyet birtokolja a HLTV-n és jó ideje a Heroic árnyékában él odahaza Dániában. Az RMR során mindkét gárda meglepően jól teljesített. A HEET legyőzte és kiejtette még az Entropiqot is, ami talán a legnagyobb meglepetése volt a versenynek. Az Astralis szoros meccseket játszott a Players (most már Cloud9) és a G2 ellen, akik egyértelműen jobb minőséget képviselnek minden téren. A náluk gyengébb ASG-t simán megverték Bo1-ben, a hasonló erejű, de valamivel jobb ENCE sem fogott ki rajtuk itt. A HEET elleni meccsnek így egy top 10-es csapat számára erődemonstrációnak kellett volna hatnia, de a legkevésbé sem ez volt a benyomás tegnap este.

Dust2-n 10:5-ös dán CT-oldalt fordított meg 12:10-re a HEET, majd innen néhány körön belül 16:13-ra nyertek is a franciák, ami erős jellemre vall, ugyanis még ekkor is volt egy pont, amikor úgy tűnt, az Astralis be tudja fejezni a pályát. De ez önmagában nem is volt annyira meglepő, ha azt is figyelembevesszük, hogy az elmúlt három hónapban a dánok pályánként 3-6 T-kört hoznak átlagosan, míg például egy FaZe 7-10 között teljesít. A T-körös statisztikákat nézve érthető, hogy Ancient iránt nagy érdeklődést mutat az Astralis az utóbbi időkben, ugyanis itt a legjobbak ezen az oldalon. A HEET ellen 7 kört is hoztak, ami ezen a pályán már-már garantált győzelmet jelent egy átlagos CT-oldal mellett – pedig elsőre még csúnya vereségnek nézett ki a félidő. A fordulás után 11:8-ig mentek a dánok CT-ként, azonban a HEET visszavágott és 14:11-re fordított, az egyetlen dolog, ami mind mentálisan, mind fizikailag megállította őket itt a 2-0-ás szériagyőzelemtől, az farlig ace-e volt, ami után a franciák már nem tudtak előállni semmivel és 16:14-re kikaptak.

Nuke még egész jól indult a HEET számára, 3:1-re is vezettek a T-oldalon a pisztolykör-győzelem után, de aztán beütött az Astralis mentális fölénye és 11:4 lett az első félidő vége. A folytatásban a pálya CT-oldalúsága miatt a franciáknak volt esélyük a comebackre, de 7 védő kör után kifulladtak, amikor eladtak egy 5v3-at a dánoknak. Ebből a hibából ezúttal sem állt fel a HEET, így Ancienthöz hasonlóan rövidre zárta a pályát az Astralis, 16:11 állt az eredményjelzőn a meccs végén.

EU RMR B továbbjutói

  1. Copenhagen Flames
  2. Players (Cloud9)
  3. NIP
  4. ENCE
  5. G2
  6. Astralis
  7. Bad News Eagles
  8. Spirit

Borítókép: HLTV/brcho

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!