A világ 3. legjobb csapatával tért vissza a Cloud9!

Egy év után visszatért a legendás észak-amerikai brand a Counter-Strike mezőnyébe.

A hetek óta eladósorban lévő Gambit-felállás leigazolásával visszatért a velük napok óta pletykákban összekötött észak-amerikai Cloud9 a Counter-Strike mezőnybe – jelentette be a szervezet tegnap. Az orosz-ukrán háború miatt tiltólistára került tulajdonosi kör miatt március óta Players néven játszó nafanyék ezzel új otthonra találtak, akik nem csak támogatni, de költöztetni is hajlandóak a játékosokat. A játékosok mellett a szakmai stábjuk is velük tart az új orgba.

A Players a kivásárlás pillanatában a világ 3. legjobb csapata a HLTV ranglistája alapján. A múlthéten kvalifikálták magukat a PGL Major Antwerpenre legendként, vagyis a top 16-ban kezdhetik majd a küzdelmeket. De nem csak ők maguk, hanem a nevük is legendás lesz a belga tornán, hiszen a Cloud9-t fogják reprezentálni, akik korábban a tarik–stewie2k felállással nyertek már egy Majort. Jack Etienne, a Cloud9 alapító–CEO-ja szerint „izgalmas idő ez a Counter-Strike-ban, a LAN-ok visszatérésével elképesztő érdeklődést látunk a rajongók között.”

Az üzletről Jack Etienne exkluzív interjúban beszélt a Sports Bussiness Journalnak. Ebből kiderült, hogy a Players tagjait a norvég Ulti Agency képviseli és velük tárgyalták meg a szerződést. Ennek része az is, hogy mindannyiukat átköltöztetik, lakhatást és a felkészüléshez szükséges eszközöket kapnak – ez már folyamatban is van.

A Los Angeles-i szervezet tavaly márciusban szállt ki a CS:GO-ból, miután a HenryG vezette Colossus-projektet hirtelen rövidre zárták. Akkor azt nevezték meg a fő problémaként, hogy nem tudták a pandémia miatt NA-be költöztetni a csapatot. Vélhetően az új felállásnál ez nem lesz cél, mert a játék egyre inkább Európa központú, míg a gyakorlás és az ellenfelek minősége egyre gyengébb Amerikában.

A Cloud9 CS:GO csapata

Vladislav „nafany” Gorshkov
Dmitry „sh1ro” Sokolov
Sergey „Ax1Le” Rykhtorov
Timofey „interz” Yakushin
Abay „H0bbit” Khasenov

Konstantin „groove” Pikiner (edző)
Ivan „F_1N” Kochugov (elemző)
Aleksandr „Sweetypotz” Scherbakov (menedzser)

Borítókép: HLTV/brcho

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!