LoL: Koreai támogatóval erősít a TSM, kidobta toposát a Dignitas

LoL: Koreai támogatóval erősít a TSM, kidobta toposát a Dignitas

Félév alatt sikerült a legerősebb alapszakasz után összehozni a holtversenyben leggyengébbet, de jöhet az erősítés a Team SoloMid csapatába.

2021 nyarán a legjobb mérleggel zárta az LCS alapszakaszátPowerofEvil-Spica-Huni vezette TSM, azonban idén tavasszal botrányosan gyenge játékkal holtversenyben az utolsó helyen végeztek. Ilyen eredmények után nem véletlen, hogy elkezdték átalakítani a keretet, az első érkező egy 23 éves koreai támogató, aki néhány hete még a latin-amerikai ligában játszott.

Mia -> TSM

Igazi veterán, nagy tapasztalattal rendelkező idéző harcolhat hamarosan az NA LCS 2022-es nyári szezonjában. Choi Sang-in eddigi karrierjét Japánban és Dél-Koreában töltötte, valamint az LLA-ban, ahol tavasszal a második helyet csípte meg az Estral Esports együttesével. Az MSI-ról épp csak lemaradt egy 2-3-ta elveszített fináléban, ami miatt ugyan bánkódhat, de az észak-amerikai League of Legends bajnokság legnagyobb szervezetétől kapott szerződés miatt lehet oka az örömre.  Shenyi és Yursan volt Tactical párja a boton, ha minden jól alakul, akkor őket váltja fel egy személyben Mia nyáron.

Dignitasból repült FakeGod

A TSM mellett nem tétlenkedett a Dignitas sem, a rájátszásról lemaradó együttesben nem számítanak többé FakeGod játékára. A 21 éves amerikai 2020 novemberében lépett feljebb egy szintet, ugyanis a 100 Thieves Academyben mutatott teljesítménye miatt szerződést kínált neki a DIG. Az igazán nagy áttörést nem tudták vele elérni, ezért három szezon után útilaput kötöttek a talpára. A statisztikák alapján érthető volt ez a döntés a csapat részéről, mostantól minden rajongó várhatja, hogy kivel töltik be az űrt, ami a felső ösvényen keletkezett. Többen pletykálják Summitet, akinek a jelek szerint a Cloud9-ból költöznie kell.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted nyáron az 5-13-nál jobb mérlege lesz a TSM-nek?

Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések