Hirdetés

K&H MNEB R6S S4: Vad hétvége lesz és élesedik a top 4 helyzete

Egyelőre letisztult a tabella, de bármennyire tűnik papírformának ez a hétvége, nagyon sok minden változhat még. Íme a párosítások.

Hirdetés

Túl a K&H MNEB R6S 2022-es szezonjának a felén gyakorlatilag kialakulni látszik, hogy mely csapatoknak maradt reális esélye a rájátszásra. Az Illés Akadémia Spirit egyelőre tarol a szezonban, egyetlen rövidzárlaton túl minden mérkőzésüket rendes játékidőben meg tudták nyerni, ezzel pedig biztos résztvevői a legjobb négynek. Mögöttük a gyengén startoló, ám de azóta szenzációsan magára találó WnP zárkózott fel szorosan, ráadásul legutóbb is nagyon magabiztosan intézték a jelenlegi negyedik helyezetett. Harmadikként egyelőre az overtime királyai, a KmK halad mögöttük, akikről még azt is simán el lehet képzelni, hogy a show részeként tolták hosszabbításra a meccseik nagy részét.

Az első két vereségüket követően azonban zsinórban hatszor diadalmaskodtak, így nem csak érthető a helyezésük, de bombaformában is lövöldöznek jelenleg a virtuális térben. Egyedül a negyedik hely lehet a kérdéses, ahol a Békéscsabai E-sport Egyesület és a WiLD csatája hozhat ádáz küzdelmet. Jelenleg 3 pont különbség van a két együttes között az előbbi javára, de ez bármikor fordulhat, bár papírón BEE-nek lesz sokkal kedvezőbb a mostani sorsolása. A Nice Gamingnek még lehet esélye a felzárkózásra, de ahhoz ezen a hétvégén max pontszámra van szükségük.

Kezdjük azzal, hogy az ötödik hét nagy rangadóját az első két helyezett játssza, ahol alighanem az is kiderülhet, melyikőjük zárja az élen az alapszakaszt. Ezen kívül a WiLD-nak meg kell majd mérkőznie a KmK együttesével, ami nem lesz könnyű tekintve, hogy legutóbb 7:3-ra kikaptak tőlük. Emellett a vadaknak a WnP lesz a másik ellenfelük és ideje lesz elővenniük a legjobb formájukat, mert pont tőlük kapták eddig a szezonban a legnagyobb verést, hiszen mindössze csak 1 kört tudtak hozni ellenük. Az a fura helyzet áll fenn, hogy ha esetleg sikerülne megnyerniük mindkét meccset, akkor alaposan fel tudnák borítani a jelenlegi egyensúlyt. Minden bizonnyal ez a céljuk, hiszen meglepő lenne, ha a K&H MNEB legsikeresebb gárdája még a rájátszásba se jutna be.

A szabályok ugye némileg megváltoztak, miután a győzelem ugyanúgy 3 pontot ér, döntetlen viszont már nincs. 6:6-os állás esetén hosszabbításba torkollik egy meccs, az úgy nevezett OT végén a győztes 2, míg a vesztes 1 pontot kap. A hosszabbításban minimum 2, maximum 3 extra kört teljesítenek még a felek, ezért a végeredmény 8:6 vagy 8:7 is lehet, de ez független attól, hogy mennyi pontot adnak a feleknek.

A kilencedik forduló párosításai – 05.13.:

  • 19:00 KMK vs WiLD MultiGaming
  • 20:15 Toxic Babes vs Nice Gaming
  • 21:30 WnP Esport vs Illés Akadémia Spirit
  • 22:45 Tensei Esports Club vs Békéscsabai E-Sport Egyesület

A tizedik forduló párosításai – 05.14.:

  • 16:00 Nice Gaming vs Tensei Esports Club
  • 17:15 Illés Akadémia Spirit vs KMK
  • 18:30 WiLD MultiGaming vs WnP Esport
  • 19:45 Békéscsabai E-Sport Egyesület vs Toxic Babes

A tabella állása nyolc forduló után:

Ne maradj le a magyar közvetítésekről sem, kövesd a hivatalos csatornát és légy részese Magyarország új bajnokának megszületésének.

A K&H-MNEB kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
2 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés