Torzsival és a MOUZzal kezdődik az IEM Dallas magyar közvetítése!

Torzsival és a MOUZzal kezdődik az IEM Dallas magyar közvetítése!

Az ENCE ellen játszik nyitómeccset a MOUZ az IEM Dallas első játéknapján – semmiképpen se maradjatok le a magyar nyelvű közvetítésről!

A Major utáni első nemzetközi torna a Texas állambeli Dallasból jelentkezik ma estétől kezdve egy héten át, ahol az Intel Grand Slamre pályázó FaZe mellett olyan csapatok játszanak majd, mint az Astralis, a Vitality, a G2 vagy a MOUZ. Torzsiék a félresikerült RMR óta nem játszottak LAN-on, ezért külön izgalmas lesz megfigyelni, hogyan fejlődött a csapat játéka azóta.

Az IEM Dallas sok szempontból az év egyik legizgalmasabb tornájának ígérkezett, de az elmúlt napokban több csapat is kiszállt a mezőnyből vízumra hivatkozva, míg mások csak cserére kényszerültek. A mezőny ezért jelentősen felhígult, hiszen sem a NAVI, sem az Entropiq, sem a Heroic nem vesznek részt a versenyen, míg az ENCE Spinxet, az Astralis az edzőjüket, a NIP hampust, az MIBR brnz4nt kénytelen nélkülözni az Egyesült Államokban. Kis jóhír viszont, hogy időközben a Pro League-ről már ismerős ausztrál csapat, a Looking For Org nem keresgél többé: nemrég bejelentették, hogy saját szervezetet indítanak Encore Esports Club néven.

KÖZVETÍTÉS

Kövessétek élőben, magyar nyelven az IEM Dallas versenyét az Esport1TV kínálatában vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén! Tartsatok velünk és szurkoljunk együtt torzsiéknak!

MENETREND

Május 30. - hétfő

A-csoport
18:00 - MOUZ vs ENCE (Bo1)
19:10 - Astralis vs Vitality (Bo1)
22:40 - MOUZ vs G2/Movistar Riders (Bo3)

B-csoport
20:20 - Liquid vs Cloud9 (Bo1)
21:30 - NIP vs BIG (Bo1)

Borítókép: PGL

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!