Copenhagen flameses dán duóval erősít a fnatic

Copenhagen flameses dán duóval erősít a fnatic

Hosszas várakozás után a fnatic bejelentette két új játékosát, akik KRIMZ és mezii mellett játszanak ezentúl a fekete-narancs mezben!

A Copenhagen Flamestől érkezik nicoodoz és roeJ a fnatic újjáépülő felállásába KRIMZ és mezii mellé – jelentette be a szervezet. A dán duó nemrég a PGL Major Antwerpen rájátszásába jutott. A képességeik már jól ismertek és csak idő kérdése volt, mikor karolja fel őket valaki. A fnatic ötödik játékosát még nem leplezték le.

A fnatic az idei évben nagyon gyengén teljesített, smooya kirúgása mellett brollan távozása sem segített nekik. Beugróként ekkor poizon és peppzor érkeztek, de velük sem jutottak le a Majorre, ezért az akadémista visszakerült a fnatic Risingba, a bolgár AWP-s és ALEX a kispadról várja a fejleményeket azóta is. A mostani bejelentés alapján végre nem csak alkalmi vagy vészmegoldásról van szó, hanem átgondoltabb újjáépítésről. Ennek része az is, hogy az ötödik játékosukat még próbajátékon tartják, de legkésőbb június 8-ig az ő személyére is fény derül, hiszen a fnatic játszik az aznap induló Pinnacle Cup Championshipen. A pletykák szerint a dignitasos HEAP lesz a befutó, bár sokan inkább egy új IGL-t látnának szívesen – a bejelentés szerint ez a szerep mezii vállára kerül ezentúl.

A fnatic felállása

Freddy "⁠KRIMZ⁠" Johansson
William "⁠mezii⁠" Merriman
Nico "⁠nicoodoz⁠" Tamjidi
Fredrik "⁠roeJ⁠" Jørgensen

Jamie "⁠keita⁠" Hall (edző)

Alex "⁠ALEX⁠" McMeekin (kispad)
Valentin "⁠poizon⁠" Vasilev (kispad)

Borítókép: fnatic

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!