Történelmi döntő után a FaZe-t koronázták meg a katedrálisban

Történelmi döntő után a FaZe-t koronázták meg a katedrálisban

A Counter-Strike történelmének egyik, ha nem a legjobb döntőjét nézhettük vasárnap este.

A NAVI és a FaZe Bo5 összecsapása az IEM Köln döntőjében tegnap este még a magas elvárásokon is túlteljesített! A délután négy órakor induló maratoni mérkőzés tizenegyig tartott és szoros pályákon át clutch-körökben gazdag rangadó volt ez, ahol mindenki hozzátette a magáét és végig elképesztő színvonalon játszott. Érthető is, hiszen ez a találkozó nem csak arról döntött, hogy kié lesz a kölni kupa, hanem arról is, ki lesz a világ ura!

A döntő már a vétóval izgalmas irányt vett, mivel a NAVI Overpass-t választotta a mérkőzés második pályájának. Ezzel meglepték az elemzőket is, mert ez közel sem egy stabil része a map pooljuknak. De ebből már lehetett sejteni, hogy komolyan felkészültek b1ad3-ék az elmúlt egy hétben erre a mérkőzésre. A pályák egyébként sorban Inferno, Overpass, Ancient, Mirage és Nuke lettek.

Infernon a FaZe volt a favorit, ennek megfelelően erősen kezdtek a T-oldalon, de a NAVI megfordította az állást és megnyerték a félidőt. A térfélcsere után ismét szorossá vált a küzdelem, ezért akadozva indult be a gazdaság, ám 10:12-ről a FaZe talált utat magának a győzelem felé: a 14. körüket broky remek kerüléssel hozta össze, majd karrigan és rain lezárták a B-lerakót a 16:13-ért.

Overpassra már aggódva vártak a nézők, mert volt esély rá, hogy a FaZe gyorsan elér a 2:0-ig ezzel a pickkel. A NAVI azonban tényleg megcsinálta a háziját és megnyerték T-oldalon az első félidőt 8:7-re. Ezután a FaZe átvette a vezetést, többek között Twistzz lehetetlennek tűnő clutch-jával, de 11:12-nél a CT-oldalon játszó NAVI volt az a fél, amelyik erőt tudott venni magán és ezzel elérték a meccspontot. A pályáról perfecto 1v1 retake-je döntött, 16:13-ra elhozta a NAVI a pályát az egyenlítéshez.

Ezen felbuzdulva Ancientön hatalmas pofont osztottak ki a NAVI játékosai, egykettőre 15:4-et mutatott az eredményjelző a javukra. A FaZe viszont megmutatta, miért is a világ egyik legjobb csapata: megcsinálták a lehetetlennek tűnő visszatérést 15:15-re! A NAVI mentálisan kezdett szétesni, láthatóan frusztráltak lettek a játékosok – egyedül a már-már indokolatlanul hosszú, közel ötperces szünet mentette meg őket ekkor. A hosszabbításban a NAVI le tudta zárni a pályát 19:16-ra, ezzel megszerezték a vezetést a szériában, de az öröm nem tartott sokáig. Mirage-on erős teljesítménnyel vágott vissza a FaZe és 16:9-re hozták a pályát, mivel a NAVI egy kicsit elveszettnek tűnt a korai köreiket követően.

A 2-2-es szériáról az a Nuke döntött, ahol mindkét csapat messze kiemelkedik a Counter-Strike mezőnyből. A T-oldalon játszó NAVI kezdett jobban, a pisztolykörük hátán még további négyet bezsebelve, mire a FaZe megtalálta az első körét rain nyitójából. 6:6-nál egyenlítettek a csapatok, de a NAVI ismét megszerezte a vezetést a kaotikus körök ellenére is, 8:6. A félidő utolsó körében agresszív játékkal próbálkozott a FaZe, kint és secretben is két-két kill biztosította, hogy sdy egy megnyerhetetlen 1v3-ba ragadjon, ezzel garantálva a lehető legszorosabb, 7:8-as eredményt.

A második félidőben a FaZe vett jobb rajtot, egyre nőtt a nyomás: 13:9-nél úgy tűnt, elszalad a FaZe az utolsó pályával és a szériával. Ám ekkor a szorult gazdasági helyzetből kivágta magát a NAVI valahogyan és felzárkóztak 13:13-ra, a FaZe kezdett elveszettnek tűnni, egyre többet hibáztak – elég csak broky 1v3-jára gondolni, ahol későn reagált a defuse-ra. Az egyenlítés ellenére a NAVI ismét nehéz helyzetbe került, két körön át csak egy-két játékosuk élt túl, így elfogyott a pénzük. Az egyre inkább széteső körökből 14:14-es eredmény született és ekkor egy technikai szünet szakította meg a mérkőzést. Néhány perc múlva folytatódott a játék, karrigan pedig kitalálta közben, mivel nyerhetik meg a meccset: Twistzz kétszer játszotta el, hogy a silóról leugrik és befut A-ra, kilőve mindenkit, aki az útjába kerül, és mindkétszer körgyőzelmet kovácsoltak ebből, így megnyerve a szériát.

A FaZe győzelme nagyon fontos mérföldkő a CS:GO történelmét tekintve, ugyanis ez az első alkalom, hogy egy csapat egy év alatt IEM Katowicét, Majort és IEM Kölnt nyert. Karrigan és rain kilencedjére játszottak most Kölnben, ez az első döntőjük és bajnoki címük is a Counter-Strike katedrálisában, míg Twistzznek már a második. Ráadásul egyetlen győzelemre vannak így az Intel Grand Slamtől, amit akár egy újabb Major győzelemmel is megszerezhetnek majd, ha nem jön össze a Pro League-en. Ha megszerzik az IGS-t, twistzz lesz az első játékos, aki kétszer is elérte ezt az eredményt.  

Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!