Augusztusban indul az út Rioba: íme a selejtezők dátumai!

Négy selejtezőn összesen húsz csapat juthat tovább az őszi RMR-okra Európában.

Az ESL bejelentette az IEM Rio Major nyílt selejtezőit, azaz a Road to Rio menetrendjét. Az RMR-okat megelőző, bárki számára nyitott szakasz augusztus közepén, a profi játékosok nyári szünetét követően indul. A szerencsés csapatok pedig az egyelőre nem ismert helyszínen és időben zajló őszi RMR-okon játszhatnak majd a rioi szereplésért az antwerpeni Major alapján meghívott tier-1 ellenfelekkel szemben.

Európa ismét a CIS-régióval közös selejtezőkről indul. Ezúttal négy kvalifikáció lesz, mindegyikről öt-öt csapat jut tovább az EU RMR-ra – tehát összesen húsz. A selejtezők első szakaszában Bo1-meccsek lesznek, a kvalifikációról döntő mérkőzések viszont Bo3-ak. A seedelésért szintén játszani kell majd Bo1-ben. Értelemszerűen csakis európai csapatok vehetnek részt ezeken a selejtezőkön, melyeknek az ESEA platformja ad otthont. További információkért érdemes az ESL vonatkozó oldalát felkeresni ezen a linken.

Az európai selejtezők dátumai

Az alábbi dátumokra kattintva éritek el a jelentkezési felületet, a nevezés már él:
1. selejtező: augusztus 15-17.
2. selejtező: augusztus 18-20.
3. selejtező: augusztus 22-24.
4. selejtező: augusztus 26-28.

Forrás: ESL

Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!