Hirdetés

Végre életjelet adott magáról a Beyond Good & Evil 2!

Augusztus végén Gamescom, hátha azután okosabbak leszünk a Beyond Good & Evil 2-t illetően.

Esport1 Podcast

ANA, az attraktív robotlány esete a…

Hirdetés

Volt idő, amikor a Beyond Good & Evil 2-t beválasztottuk azok közé a játékok közé, melyeket hosszú évek óta vártunk, de valószínűleg sosem jelennek majd meg. Pár napja, amikor a Ubisoft négy játék törlését jelentette be, az volt az egyik tippünk, hogy az egyik a Beyond Good & Evil 2 lehet majd.

De mégis miért?

Ha szigorúan vesszük, a Beyond Good & Evil 2 fejlesztése körülbelül 15 éve tart. A 2003-mas első rész folytatásáról először 2007-ben hallottunk, akkor még a széria atyja, Michael Ancel dolgozott rajta. De még, hogy?! 2008-ban és 2009-ben kaptunk 1-1 rövid, semmitmondó előzetest, melyek csak arra voltak jók, hogy tudassák a játékosokkal, a projekt még létezik.

Ezután 2016-ig szinte semmit sem hallottunk a játékról, már mindenki halottnak könyvelte azt el. 2016-ban egyetlen rejtélyes képet, 2017-ben viszont már új előzetest láthattunk, ami egy teljesen új Beyond Good & Evil 2 képét vetítette elénk. Egy olyan játékot próbáltak bemutatni, amit 2003-ban is elképzeltek a fejlesztők, de akkor még nem tudták megvalósítani.

És még most sem mondhatjuk, hogy mindenre képesek, hiszen a fejlesztés ismét hallgat magáról, az E3-mas bemutató remek volt, a rákövetkező hónapok izgalmasak, aztán megint síri csend. Sokan ismét lemondtak a projektről, pedig a Beyond Good & Evil 2 még életben van!

Az utóbbi 2-3 hétben folyamatosak voltak a pletykák, melyek már zártkörű belsős tesztelésekről szóltak, tegnap pedig új megerősítést kapott a játék. Sarah Arellano, aki eddig olyan projekteken dolgozott, mint a WoW vagy a Saints Row, most vezető íróként csatlakozott a projekthez.

Beyond Good & Evil eredeti alkotója, Michael Ancel, 2020-ban hátat fordított a videójátékoknak, de bízzunk benne, hogy a program így is elkészülhet és így is a generáció egyik legnagyobb, legérdekesebb játéka lehet majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
3 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés