A Tekken világában is fontos az AI szerepe

A Tekken világában is fontos az AI szerepe

A Bandai Namco mindig is nagy figyelmet fektetett arra, hogy a játék AI ellenfelei is erősek legyenek.

Manapság a mindennapi élet szinten minden területén találkozhatunk valamilyen formában a mesterséges intelligenciával, mely kapcsán korábban már szó esett a Lionhead Studios ambiciózus Project Milo kísérletéről, valamint azt is láttuk, hogyan forradalmasította az MI a Forza-sorozat virtuális futamait. Ezúttal a háttérfolyamatok és technikai megvalósítások helyett néhány gyakorlatibb példát kerestünk arra, miként jelenik meg a mesterséges intelligencia a videójátékokban, például a már 1994 óta hódító Tekken-sorozat harcosai között.

A már közel 30 éves széria igazán színes szereplőgárdával büszkélkedhet, az évek során megjelent újabb és újabb részekben ugyanis jaguármaszkos pankrátorral, bájos – de keményöklű – hölgyekkel, démonokkal, és akár még egy kenguruval is a ringbe léphettünk. Az új arcok mellett persze a bejáratott, visszatérő karakterek is sokat fejlődtek bemutatkozásuk óta, a sorozat legutóbbi felvonásában, a Tekken 7-ben pedig már többek között olyan sztárvendégekkel is megküzdhettünk, mint Noctis (Final Fantasy 15), Negan (The Walking Dead), Akuma (Street Fighter) és Geese Howard (Fatal Fury).

Persze a Vasököl bajnokságból a valóban vasöklű harcosok sem hiányozhattak, így már az eredeti Tekkenben is feltűnt egy MI-harcos Jack személyében. A Mishima Zaibatsu tervei alapján, az orosz hadsereg által katona célokra létrehozott android hatalmas ökleivel, termetével és emberfeletti erejével nem mindennapi ellenfélnek bizonyult a küzdőtéren, melyből adódóan el is indult a tömeggyártása (persze csak a játékban), és a sorozat szinte összes későbbi felvonásában is felbukkantak továbbfejlesztett változatai, alkalmanként pedig még prototípusai is. Második verziója, Jack-2 egy példánya egy összecsapás során öntudatra ébred, és parancsát megtagadva kimenekít egy Jane nevű kislányt, majd védelmébe veszi, azonban a Tekken 2 végén tettéért végül elpusztítják. Jane ezt követően eltökélten próbálja feltámasztani megmentőjét, munkája gyümölcseként pedig a Tekken 3-ra megszületik a tudatát megöröklő Gun Jack, akit a későbbi részekben a fejlesztéseken átment Jack-4 (az egyetlen nem játszható verzió), Jack-5, Jack-6, Jack-X (a Street Fighter X Tekken-ből) és Jack-7 követ. Jack a kezdetekben Kuma/Panda mozdulatait vette át, de a későbbi részekben szép lassan kialakult saját harcstílusa. Külsejét tekintve az eredeti Jack kifejezetten emberszerű megjelenése minden fejlesztéssel egyre robusztusabb, gépszerűbb lett, de persze alapvető vonásait megtartotta.

A Tekken egy másik MI-harcosa az ugyan csak később, a Tekken 6: Blood Rebellion keretében becsatlakozott Alisa Bosconovich, aki nem csak a játékban kapott fontos szerepet, de a 2011-es Tekken: Blood Vengeance filmben is. Alisa a zseniális orosz tudós, Doctor Bosconovich titkos laboratúriumában készült elhunyt lánya mintájára, Jin Kazama testőreként. Ez a rendkívül fejlett android nem csak külsőleg jóval emberszerűbb, mint Jack, de viselkedésében is: alapvetően rendkívül kedves és udvarias, valamint képes nem csak érzelmeket kifejezni, de azokat megérteni is embereken látva. Emellett persze roppant intelligens, törékenynek tűnő teste pedig számos titkot rejt, köztük hajtóműveket és a karjai helyén előpattintható láncfűrészeket, de még fejét is képes lecsatlakoztatni, és távolról felrobbantani. Bájos megjelenés ellenére tehát igencsak komoly ellenfél.

A Tekken 4-ben lépett színre Heihachi Mishima fogadott fiának vállalata, a Violet Systems termékeként Combot, aki kvázi Mokujin pótléka. Lee Chaolan a legütősebb harcigépnek akarta megalkotni, és a King of the Iron Fist Tournament keretében bemutatni képességeit, hogy eredményével felvirágoztassa cégét, azonban az elkapkodott fejlesztés miatt végül Combot minden ellenfele össze mozdulata helyett egyszerre csupán egy harcos stílusát tudta leutánozni. Az abszolút robotszerű külső kapott harcos továbbfejlesztett változata, a Super Combot DX a Tekken Tag Tournament 2-ben is felbukkan, de ezt leszámítva csak a Tekken 7-ben látható, de ott is csupán a Violet Systems pálya háttérelemeként.

Ezek lettek volna a Tekken-sorozat említésre méltó MI-harcosai, melyek érdekes képet festenek arról, hogyan látják a játékfejlesztők a mesterséges intelligencia jövőjét, vagy legalábbis hasznosítási módját, esetünkben egy közelharcra kihegyezett játékhoz igazítva. 

A K&H MNEB kiemelt támogatója az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!