Hampus kétli, hogy dev1ce visszatér

Hampus kétli, hogy dev1ce visszatér

A NIP-et legközelebb a BLAST Premier őszi csoportkörében láthatjuk, ezúttal is dev1ce nélkül.

Hampus egy svéd lapnak nyilatkozott az őszi szezon és a BLAST Premier csoportköre előtt dev1ce-ról, a december óta lényegében felszívódott AWP-sükről. A NIP irányítója továbbra sem tudja, hogy visszatér-e hozzájuk a dán játékos és ha igen, mikor. Ezzel folytatódik a hónapok óta tartó csend, amit egyre többen kritizálnak, hiszen a CS:GO történetének egyik legnagyobb átigazolásáról van szó, a svéd szervezet pedig úgy csinál, mintha nem történt volna semmi.

Hampus a következőket mondta az Expressennek dev1ce-ról: „Úgy éreztük, sosem tudjuk, kivel fogunk játszani, miután dev1ce eltűnt. Most végre egy csapattal játszhatunk és mindenki itt van, boldog. Mindenki itt akar lenni.” Ami pedig a soron következő IEM Rio Majort illeti, a várható felállásról úgy nyilatkozott, hogy „ez most a csapat és remélem ez így is marad”. Ezzel mintegy megerősítette az antwerpeni Major során adott interjúját.

Borítókép: HLTV
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések