Megalakult a csapat, ami az új, singleplayer Battlefieldért felelős

Megalakult a csapat, ami az új, singleplayer Battlefieldért felelős

Talán még időben javíthatja a széria az öngóljait...talán.

Én megadtam a játéknak a második esélyt, tényleg. Anno hamar beláttam, hogy a Battlefield 2042 bizony nem az a Battlefield, amiért én megszerettem a szériát, kár volt eladni az előrendeléshez az AWP Neo-Noir CS:GO skinem. Türelmesen vártam, a frissítések után pedig ismét nekiveselkedtem a játéknak, hiszen azt nem mondhatjuk, hogy nem próbálkoztak a fejlesztők. Sőt! A BF2042 rengeteget fejlődött a megjelenéshez képest, de sajnos még így is kevés ahhoz, hogy bosszúságok nélkül és hosszú időre lekösse az embert.

A következő résznek minden tekintetben különlegesnek kell lennie, ellenben a Battlefield is a Medal of Honor sorsára juthat és eltűnhet a piacról. Az már biztos, hogy visszatér majd a singleplayer kampány, az is legalább olyan fontos lesz, mint a multi. Ehhez pedig létrehoztak egy teljesen új csapatot, a Ridgeline Games-t, amit nem más, mint a Halo egyik alkotótársa, Marcus Lehto vezet.

Ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna a narratív Battlefield kampány sorsa, amiről már azt is tudjuk, hogy nem a BF2042 egyik frissítése lesz. Vagy egy új rész singleplayer kampánya készül a Ridgeline műhelyében, vagy esetleg egy új, különálló, az egyéni élményre koncentráló Bf-projekt, ami a széria generációváltásaként is szolgálhat majd.

Akárhogy is, ez már mindenképpen egy jó pont. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Battlefield 2042 nem csak a kampány hiánya miatt lett kudarc, jóval több sebből vérzett, melyeket mind ki kell javítania az EA-nek, ha labdába akarnak rúgni a Call of Duty mellett.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!