Szombaton elstartol a K&H MNEB iRacing második szezonja

A kérdés pedig az, hogy ki taszíthatja le a trónról a fiatal titánt, aki hihetetlen teljesítménnyel nyert bajnoki címet tavaly.

Olyan szintű népszerűségnek örvend a szimulátoros versenyzés már hazánkban is, hogy két játékban is megmérettethetik magukat az ország legjobbjai a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság keretein belül. Tavaly szenzációs futamokat hozott, így nem volt kérdés, hogy idén sem maradhat ki a felhozatalból az iRacing. Nem csak a bajnoki címért folytatott csata volt izgalmas, de a virtuális dobogó többi fokáért is nagyon komoly küzdelem zajlott.

A második szezonban is hat fordulót rendeznek meg, és minden fordulóban két futamon bizonyíthatnak majd a versenyzők. Az aktuális héten a rajtrácsra a minden nagydíjat megelőző prekvalifikációs időszakban a legjobb 30 időt futó versenyző kerülhet be az „A” szerverre. Adott fordulóra kvalifikált versenyzők a hátralévő fordulókra is szabadon jelentkezhetnek, időt futhatnak és jogot nyerhetnek a további indulásra. Minden egyes versenyek, minden célba érő e-pilóta pontokat kap, az első 109, a második 100, míg a harmadik 92-őt, míg a mögöttük végzők értelemszerűen kevesebbet. A 30. helyezett is 31 pontban részesül. Ez azért van, mert a „B” szerveren is zajlik a küzdelem azon versenyzők között, akik egy versenyhétvégén nem tudták magukat kvalifikálni az „A” szerverre. Ide maximum ötvenen férnek be.

A menetrend az alábbiak szerint alakul a második szezonban:

  1. FORDULÓ: 2022. szeptember 17. - BRANDS HATCH
  2. FORDULÓ: 2022. szeptember 24. - RED BULL RING
  3. FORDULÓ: 2022. október 1. - CHICAGO
  4. FORDULÓ: 2022. október 8. - SUZUKA
  5. FORDULÓ: 2022. október 15. - NORDSCHLEIFE
  6. FORDULÓ: 2022. október 29. - DAYTONA

A versenyeket minden héten szerdánként este 19 órá 25 perctől rendezik meg és egy fordulónak így néz ki a lebonyolítása:

  • 18:00 – 19:00 Szabadedzés
  • 19:00 – 19:25 Időmér
  • 19:25 – 20:00 1. verseny
  • 20:00 – 20:05 Warm-Up
  • 20:05 – 20:35 2. verseny

A K&H MNEB iRacing második szezonjának összdíjazása 750 ezer forint, melyből az első helyezett 500, a második 150, illetve a harmadik 100 ezer forintot vihet majd haza. Egy esztendővel ezelőtt Tóth Dávid (309 pont) pokoli tempókat diktálva hódította el a bajnoki címet Danis Richárd (264) és Kiss Norbert (245) előtt. Talán most több esélye lesz az ellenfeleinek, mert minden e-pilótának a Porsche 911 GT3 (992) autóval kell teljesíteni a versenytávokat.

HOL LEHET KÖVETNI A K&H MNEB SIM LIGA IRACING BAJNOKSÁG VERSENYEIT?

A közvetítéseket minden egyes szombati fordulóról élőben lehet követni az esport3tv Twitch oldalán, ahol az egyik elemző mindvégig Bereznay Dániel lesz, akinek a youtube csatornáján szintén követhetitek az eseményeket.

További információkat a versenyről a hivatalos szabályzatban olvashattok, amelyben minden kérdésre választ kaptok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!