Őrült iramban nő a Cyberpunk 2077 játékosainak száma

Elérheti a cím azt, amit az induláskor szeretett volna?

A Cyberpunk 2077 egy különösen várt és felhype-olt program volt 2020-ban. Az indulás azonban óriási földbeállás volt. A várva várt játék a kezdetekben hatalmas játékosszámokat hozott, azonban a rengeteg hiba miatt botrány tört ki, rengetegen kérték vissza a pénzüket, és sokan hónapokon belül otthagyták a játékot. 2020 decemberében az átlagos egyidejű játékosszám PC-n 332 395 volt, és a csúcsot több mint 830 000-en érték el, tehát jól látszik, hogy eleinte sokakat érdekelt Night City. Innentől azonban elindult egy lejtmenet, amelynek úgy tűnik elértük az alját, és most már elindulhat a cím azon az úton, amelyet jósoltak neki.

Ugyanis a játék hivatalos Twitter-oldalán közzétettek egy posztot, amelyben megköszönték a játékosoknak, hogy ennyien játszanak a szoftverrel. Azt írták, „A héten minden nap 1 millió új és visszatérő játékos látogatta meg Night Cityt. Szerettük volna megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük, hogy velünk vagytok és játszotok a játékkal. Köszönjük, Chooms!"

Ezek egyértelműen többplatformos számok, de a Cyberpunk 2077 Steamen is javulást mutat. A Steamcharts szerint a Cyberpunk átlagos egyidejű játékosainak száma több mint kétszeresére nőtt az elmúlt 30 napban, az augusztusi 10 411-ről 22 911-re. Az egyidejű játékosok csúcsértéke még ennél is magasabb, az augusztusi 18 695-ről 89 387-re emelkedett ebben az intervallumban. Természetesen ezek még messze elmaradnak a kezdeti számoktól, de a program legjobb teljesítményét jelenti 2021 februárja óta.

Ez minek köszönhető?

Egyrészt a folyamatosan dolgozott a CD Project azon, hogy a hibákat kijavítsa, aminek következtében jóval kevesebb bosszantó pillanatot okoz nekünk a játék. A másik okot Netflixen kell keresni. Ugyanis az emelkedés egybeesett a a Cyberpunk: Edgerunners anime debütálásával, amely sikert aratott a nézők és a kritikusok körében is. A játék tehát fejlődik, és szép lassan eljut oda, ahol induláskor kellett volna lennie. Jobb későn, mint soha.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked megvan a Cyberpunk 2077?

  • 50 %
  • 50 %