FIFA 23: Kiakadtak a PC-sek, ők is szeretnének bekapcsolódni a közös piacba

FIFA 23: Kiakadtak a PC-sek, ők is szeretnének bekapcsolódni a közös piacba

Jót akart az EA, de a megvalósítás még nem tökéletes.

A PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S és Stadia felhasználók ugyanazt a FUT átigazolási piacot használják a FIFA 23-ban, amely egy remek lépés volt az EA részéről. A játékosok szeretik és jótékony hatással van a felhasználók pénztárcájára. Van azonban két csoport, akik nem jártak jól: a mostoha switchesek és a PC-sek. Ugyanis ők saját FUT Markettel rendelkeznek, ami meg is látszik rajta.

Az már a múltban is megfigyelhető volt, hogy az Xbox játékosok tárgyai a FUT piacon általában valamivel olcsóbbak voltak, mint a PlayStationön. A közös felület azonban megoldotta ezeket a gondokat. A kereslet nagyobb lett, az árak ezzel párhuzamosan pedig csökkentek. Emiatt többen építhetnek erősebb csapatot, mert megfizethetőbb. Ebből maradnak ki például a PC-sek, akik így az összes negatív hatást megkapják. Mivel sak saját magukkal kereskedhetnek, ez kisebb kínálatot és magasabb árakat eredményez. Persze nincs még nagy minta, hiszen a mindenki számára elérhető végleges verzió még csak pénteken jött ki, de tendenciák már megfigyelhetőek, reméljük, ezek változni fognak.

Példakánt hozta fel egy felhasználó a legnagyobb FIFA-s közösségi fórumon Marco Verrattit. Jól látszik, hogy a közös piacon 9000 érme az ára, míg PC-n majdnem ennek 10-szerese. A közösség ezen eléggé felháborodott, sokak szerint ennek így semmi értelme, és hatalmas hátrányt szenvednek el, ami a játékélmény csökkenéséhez vezet. Csak remélni tudjuk, hogy normalizálódik a helyzet és mindenki (vagy legalábbis a többség) elégedett és boldog lesz.

Ha lemaradtál eddig a FIFA 23-mal kapcsolatos hírekről, kattints gyűjteményünkre, ahol egy helyen találod meg az összes fontos infót és hírt a játékról.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te milyen platformon játszol a FIFA 23-mal?

  • 25 %
  • 0 %
  • 75 %
  • 0 %