A Sangal nem adta könnyen magát, sőt, koryék majdnem be is húzták a MOUZ elleni meccset.
A MOUZ egy szoros meccsen győzte le a Sangalt tegnap este (Inferno 19:16, Vertigo 9:16, Ancient 16:12), ezzel a magyar játékosok rangadóján torzsi szerezte meg az indulási jogot élete első Majorére. A 20 éves AWP-s azután játszhat Rioban, hogy kevesebb, mint egy évvel ezelőttig még VAC banja volt. Most a Valve tavalyi szabályozásának, valamint a nehezebb idők során mutatott teljesítménynek és kitartásnak köszönhetően megválthatta magát és ő lehet a CS:GO történetének második magyar Major résztvevője DeadFox óta, aki a 2019-es IEM Katowice Majorön képviselte utoljára Magyarországot.
A MOUZ győzelme egyúttal kory vereségét is jelenti. Az utolsó kijutási lehetőséget érő meccsen a magyar játékos remekül teljesített, számtalan nyert körüknek az ő játéka volt a kulcsa és igazán büszke lehet arra, hogy ennyire közel került a Majorhöz. Afelől senkinek sem volt kétsége, hogy a MOUZ kemény ellenfél a Sangalnak. De nem csak meg tudták szorongatni koryék az egereket, majdnem meg is verték őket 2-0-ra – az a hosszabbítás Infernon egy darabig kísérteni fogja még őket. Azonban nem szabad elfelejteniük az eddig elérteket és a célt: a Sangal egy ígéretes csapat és lesz még Major!
LETS FUCKING GO WE QUALIFIED TO THE FIRST MAJOR IM BRAZIL! IT MEANS SO MUCH FOR ME AFTER ALL THE THINGS HAPPENED! I love you guys thank you so much!!❤️❤️❤️@sycronecs @FROZENNcs @JDC_CSGO @dextersjourney @xertioNNCSGO #VAMOUZ
— torzsi (@torzsics) October 9, 2022
Ami az IEM Road to Rio utolsó napjának további történéseit illeti: az amerikai régióban a Liquid szerezte meg a legend spotot az EG ellenében és az Imperial nagy nehezen, de megverte a Complexityt az utolsó helyért szóló harcban; Európában a Heroic nyert az OG elleni meccsen, a Spirit pedig a Cloud9 ellenin, ezért mindketten legendák lettek, míg a MOUZ mellett a BIG és az Outsiders szerezték meg az utolsó kiadó helyeket, megelőzve a K23-at és a Falconst.
Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!