Minden, amit a Fekete Párduc: Wakanda, légy áldott! Marvel-moziról tudni érdemes

Minden, amit a Fekete Párduc: Wakanda, légy áldott! Marvel-moziról tudni érdemes

A Marvel-moziverzum rajongói feszülten várják, hogy Ryan Coogler rendező és Kevin Feige producer pótolni tudta-e 2020-ban elhunyt Chadwick Bosemant, illetve ki veszi át Wakanda védelmezőjének szerepét? 

A Marvel-moziverzum mintha egy kicsit válságba került volna a Bosszúállók: Végjáték után és a negyedik fázis mintha nem tudta volna eldönteni, miről is szeretne szólni. Az etapnak mondjuk voltak jobb pillanatai, de a legtöbbször inkább valamilyen tucat blődséget kaptunk még azoktól a rendezőktől és színészektől is, rátok gondolok most, Taika Waititi és Chris Hemsworth, akik korábban nagyot alkottak. Szerencsére a szegmens hamarosan lezárul, a finálét pedig Fekete Párduc: Wakanda, légy áldott! fogja szállítani november 10-től, ezért úgy gondoltuk, összeszedjük nektek mindazt, amit a projektről tudni érdemes. Vágjunk is bele!

Réges-régen, egy messzi messzi galaxisban, még a koronavírus világjárvány előtt az MCU bevezette T'Challa karakterét a franchise-ba, 2018-ban pedig egy saját filmet is szenteltek neki. Az alkotás nem csak kasszát robbantott a mozikban 1.3 milliárd dolláros bevételével, de hatalmas siker lett a közönség és a kritikusok körében is, továbbá 7 kategóriában jelölték Oscar-díjra, így borítékolható volt a folytatás. A Marvel atyaúristenének számító Kevin Feige a premier után nem sokkal úgy fogalmazott, hogy temérdek történetet szeretnének még elmesélni Wakandáról és a második felvonásban minden szereplő, illetve a stáb nagy része is visszatér majd. A háttérmunkák szépen el is kezdődtek, azonban a karakter alakító színész, Chadwick Boseman tragikus hirtelenséggel elhunyt vastagbélrákban.

Érdekesség, hogy sem Kevin Feige, sem pedig a film rendezőjének és írójának számító Ryan Coogler nem tudott Boseman betegségéről, így őket is meglepte a hír az egész világgal együtt. A helyzet miatt az alkotóknak vissza kellett térniük a tervezőasztalhoz és a forgatókönyvet teljes mértékben át kellett alakítani, így a munkálatok 2021 márciusa helyett csak nyár végén kezdődtek meg georgiai Atlantában. A rajongókat persze sokáig az tartotta lázban, hogy vajon újra osztják-e T'Challa szerepét, erre azonban nem került sor és Feige pár hónappal ezelőtt úgy fogalmazott, túl korai lett volna új színészt keresni, mivel a világ még mindig a feldolgozás fázisában van. A döntés érthető okokból megosztotta a rajongókat, egyesek egy nagyon szép gesztusnak tartották a stúdió hozzáállását, míg mások nemtetszésüket fejezték ki, hogy egy külső körülmény miatt el kell búcsúzniuk a karaktertől és valaki más lesz ezentúl Wakanda védelmezője. 

 

A forgatást eléggé nehezítette egyébként a koronavírus világjárvány, ráadásul a Shurit alakító színésznő, Letitia Wright is pejoratív értelemben került a figyelem középpontjába, miután vitatható nyilatkozatokat tett a pandémiával és az érvényben lévő korlátozásokkal kapcsolatban. Iparági pletykák szerint a Marvel komolyan elgondolkodott azon, hogy lecserélik a fiatal sztárt, a pénz nagy úr alapon, meg a rendező közbenjárásának köszönhetően viszont minden szépen visszaállt a rendes kerékvágásba, ráadásul izgalmas új hírek is érkeztek, ugyanis a stábhoz csatlakozott Dominique Thorne, mint Riri Williams/Ironheart, aki Vasember szellemi és ideológiai örökösének is tekinthető a képregényekben. Volt még persze néhány csavar forgatások alatt, Wright például megsérült, a stáb nagy része folyamatosan Covidos volt, de 2022. márciusára hivatalosan is befejezték felvételeket.

Itt következett egy kis sajtócsend és posztprodukció, nyáron azonban a Marvel elkezdte csepegtetni az infókat a San Diegoi Comic-Con találkozón, kiadták például az első előzetest és megtudhattuk, hogy Chadwick Boseman halálát beleszőtték a történetbe, így a képernyőn is méltó búcsút vehetünk T'Challatól. Ezen kívül végre feltűnt a történet főgonoszának számító Namor is, aki tulajdonképpen Aquaman Marvel-képregényes megfelelője, Atlantisz ura és az első mutánsok egyike. Jogosan merülhet fel a kérdés, annyi minden után miért éppen most tűnik fel ez az új karakter és virágzó civilizációja? Nos az őt játszó színész, Tenoch Huerta szerint Namor alapvetően nem akart foglalkozni a felszíni világ dolgaival, azonban miután Wakanda felfedte magát a világ előtt, késztetést érez arra, hogy akcióba lendüljön, mivel úgy hiszi, csak így védheti meg a népét a fenyegetésektől. 

Végül, de nem utolsó sorban foglalkozzunk egy picit azzal, vajon ki fogja alakítani az új Fekete Párducot. A készítők természetesen kerülik a kérdést és az előzetesek alapján csak abban lehetünk biztosak, hogy a védelmező szerepébe egy nő kerül. A rajongókat hónapok óta tartja lázban a találgatás, mondván vannak, akik Nakiát, míg mások Surit szeretnék vibránium szerkóban látni, érdemes azonban megemlíteni, hogy a tisztséget valószínűleg a királyi család tagja és a trón várományosa örökli majd, akárcsak a képregényekben. Persze semmi sem biztos, hiszen a Marveltől láttunk már furcsa csavarokat mostanában, jelen helyzetben azonban nem valószínű, hogy áthágják az általuk hozott szabályokat. Aztán ki tudja? 

A Fekete Párduc 2 november 10-től látható a mozikban, az előrejelzések alapján pedig nagyjából 175 millió dolláros nyitóhétvégét jósolnak neki, amivel a második legtöbbet hozó Marvel-mozija lehet 2022-nek. Néhány szerencsés kritikus már megtekinthette a filmet és a visszajelzések szerint egy rendkívül érzelmes és akciódús filmről van szó, ami egyes beszámolók szerint az MCU legjobb darabja lett a Végjáték óta. Nem érdemes mondjuk előre inni a medve bőrére, hiszen a Black Adam óta tudjuk, hogy a szaksajtó és a közönség véleménye szöges ellentétben állhat egymással, az viszont biztos, hogy a jövőhét folyamán nálunk is olvashattok majd spoiler-mentes kritikát a műről. Ti moziban nézitek majd egyébként, vagy kivárjátok a streaming platformos megjelenést? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!