Hirdetés

Sok fejlesztéssel érkezik februárban a The Settlers: New Allies

Vége a bizonytalanság idejének, konkrét megjelenési dátumot is kaptunk.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Műsorajánló

Műsorajánló

Esport1 Podcast

Balhé a Roblox körül, Csacsi és bluerzor is belevág a szezonba és ütős lett a The…

Egyre csak kavarognak a dolgok Roblox körül és úgy néz ki csúnya vége lehet az egésznek. Vizicsacsi és bluerzor is megkezdte a 2023-as évet és közben befutott a The Mandalorian 3. évadának előzetese is.

Hirdetés

A The Settlers valószínűleg az a stratégiai játék, mely sokunk gyerekkorát végigkísérte, és kissé keserédes visszagondolnunk rá, hiszen félő, hogy az általa nyújtott élményeket, már képtelenek leszünk újra átélni. Ezért is volt hatalmas meglepetés, mikor 2019-ben az Ubisoft bejelentette, hogy a sorozat folytatódik. A kezdeti öröm viszont alábbhagyott, mikor több mint két évig nem halottunk semmi újdonságot felőle. Az idei év elején kiderült, hogy a játék olyannyira fejlett állapotban van, hogy már márciusban elérhető lesz a nagyközönség számára is, azonban a béta alatti visszajelzések alapján úgy döntöttek a fejlesztők, hogy még van mit finomítani rajta, és inkább halasztanak, így aztán ismét csökkent a felhajtás.

Pár napja – november 25-én – az Ubisoft egy tweetben jelezte, hogy nem feledkeztem meg a játékról, sőt, a sok újdonság mellett a nevét is megváltoztatták, és november 28-ára nagy bejelentéssel készülnek. Ez a nap elérkezett, és úgy tűnik, hogy tényleg nem malmozással töltötték az időt.

Elsősorban végre tudjuk, hogy február 17-től már elérhető lesz az Epic Games Store és az Ubisoft Store felületén, később pedig a PlayStation, az Xbox, a Switch és a Luna platformjain is játszható lesz – akár crossplay-ben is. Az újdonságokat egy fejlesztői videó keretében közölték, ami nem véletlenül lett közel 6 perces, hiszen elsőre nehéz is lehet felfogni a sok friss tartalmat.

A The Settlers: New Alliest az alapoktól újragondolták, és a sok apróság mellett  mint például a különböző fejlesztésekhez szükséges alapanyagok – változást hoztak a kezdeti védelembe is, amit mostantól az ösvényeket védő banditák biztosíthatnak a számunkra. Ezenfelül újragondolták a frakciókat, és a karaktereket izgalmas funkciókkal látták el. Hogy jobban beleélhessük magunkat a világba, részt vehetünk egy történevezérelt kampányban, így több információt szerezve erről a világról.

Egyaránt lesz lehetőségünk a mesterséges intelligencia, és más játékosok ellen is küzdenünk – ennek a határát 8 főig emelték – a 12 térképen, melyek egytől egyig káprázatosan festenek. Természetesen elérhető lesz az egyszemélyes hadjárat is, ahol a kihívásokkal szembenézve kell élhetővé tennünk új területeket, és szembenéznünk a ránk veszélyt jelentő idegenekkel. Ezenfelül bekerült a Hardcore mód, ahol az igazán bátrak tehetik próbára képességeiket, a jócskán megnehezített körülmények között.

Összességében elmondható, hogy a The Settlers legújabb része képes lesz visszahozni a régi idők hangulatát, ugyanakkor kellően sok újdonságot tartogat a játékosok számára ahhoz, hogy akár teljesen új  és eddig meg nem tapasztalt élményekben is részük lehessen.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés

Megérte halasztani az újdonságokért?

  • 80 %
  • 20 %
Hirdetés

Hirdetés
3

Kedves látogató!

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz, kérjük kapcsold ki, hogy problémamentesen böngészhesd a legújabb gaming és e-sport híreket!
Köszönjük!