Árat emel a Ubisoft, a Skull and Bones-rajongók lesznek az első áldozat

Árat emel a Ubisoft, a Skull and Bones-rajongók lesznek az első áldozat

Követve a versenytársakat, drágítja játékait a francia stúdió.

Lehetséges, hogy erre értették, amikor azt mondták, a Skull and Bones lehet minden idők legnagyobb pénzrablása? Ubisoft rendesen kirabol minket. Ugyanis a francia stúdió úgy döntött, hogy árat emel a legnagyobb címeinél. Lássuk, mennyivel lesz vékonyabb a pénztárcánk.

„Néhány játék ugyanolyan áron fog érkezni, mint a konkurencia. A nagy AAA-játékok 70 dollárért jönnek majd" – mondta Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója. A hányattatott sorsú, sok akadállyal megküzdő Skull and Bones lesz az első, amely ekkora árcédulát kap. A novemberben megjelenő játékról szombaton mutattak be újabb előzeteseket a Ubisoft Forward eseményen. A jelenlegi generációs konzolokra (Xbox Series X|S és PS5) megjelenő nagy kiadványok, akárcsak más, a közelmúltban megjelent AAA-játékok tehát magasabb árat kapnak.

Ezzel nem lesznek egyedül, az NBA 2k21 vagy Call of Duty: Black Ops is ennyiért kelt el például megjelenéskor. Szerencsére ez nem vonatkozik majd minden Ubisoft-termékre, ugyanis Guillemot megerősítette, hogy a 2023-ban megjelenő Assassin's Creed Mirage-ért „mindössze" 50 dollárt kell majd kicsengetni.

Ezek után nagyon reméljük, hogy jól sikerült alkotás lesz, ami megéri a pénzét, mert biztosan nagy felháborodás várható a közösség oldaláról, ha az emelt ár mellé nem kapnak egy különleges játékot. A döntés egyébként annyiban érdekes, hogy ezt egy megosztó programnál vezetik be, nem egy olyan szoftvernél, amelyet a kezdetektől fogva nagyon szeretnek és várnak a játékosok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!

Te megveszed így a Skull and Bonest?

  • 0 %
  • 100 %
Gaming - Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba (x)

Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.

Közvetítések