LoL: Tavasszal egyik csapat kezdőjében sem láthatjuk Bwipót

Nyáron visszatérne a kompetitív mezőnybe.

Nem sikerült jól a Team Liquid 2022-es éve, a szupercsapat pedig felbomlott. Hans sama várhatóan a G2-hoz csatlakozik az LEC-ben, az európai liga egy másik korábbi sztárja, Bwipo azonban nem talált magának kezdő helyet Észak-Amerikában, így a tavaszi szezon során a kispadra kényszerül.

Erről maga a játékos számolt be egyik közvetítése során. A felső ösvényest tehát nem láthatjuk a profi mezőnyben tavasszal, de ettől még feltett szándéka, hogy nyáron már ismét a szurdokban harcoljon valamelyik LCS-csapat rosterjén. A 23 éves veterán a Team Liquidtől nem távolodik el, az ő nevük alatt rangsorolt meccseken, valamint Champion's Queue-mérkőzéseken láthatjuk majd.

Önkritikusan azt is belátta, hogy nem tűnt ki eléggé ahhoz, hogy valamelyik kezdő ötös tagja lehessen és a továbbiakban jobban kell játszania, ha vissza akar térni a kompetitív mezőnybe. Egyéni szinten Bwipo lenyűgöző szezont produkált, már ami a statisztikai lapokat illeti, ugyanis ő szerezte a legtöbb fraget 66-tal a top lanerek közül a nyáron, de élen zárt sebzés és kiiktatás részvételben is, azonban ez nem volt elég ahhoz, hogy carryzze csapatát. Az egyértelmű, hogy a Liquid éve pocsék volt, annak ellenére, hogy rengeteg tehetséget raktak össze egy csapatba, LEC- és LCS-bajnokokkal, All-Pro-díjakkal és világbajnoki szereplésekkel, a papíron verhetetlen ötös felsült, nem jutott be egyik split döntőjébe sem, és nemzetközi versenyen sem szerepeltek. A hírek szerint egyébként Bjergsen a 100 Thieveshez, Santorin a Dignitashoz távozik. Ki válthatja Bwipót? Bár még nem hivatalos, állítólag Summit érkezik a Liquid felső ösvényére.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te szívesen látnád Bwipót az egyik LCS-csapat kezdőjében?