Jelentkezz te is Clashre a megújult ARAM-on

Jelentkezz te is Clashre a megújult ARAM-on

Sikerült már Clasht nyerned?

December 10. és 11-én rendezik meg az első ARAM-kupát a League of Legendsben. Történelmi pillanat tehát, hiszen korábban sosem rendeztek Clasht az Ordító szakadékban, mindig az Idézők szurdoka adott neki helyt. Abban az ARAM-játékmódban ami szintén kapott némi változtatást az előszezon során. Ez vonatkozott statisztikákra (például 20 képességgyorsítás csökkentés Ashe-nél) a 12.22-es patch során, valamint a 12.23-as során is, ám a legizgalmasabb részei a pályamódosítások.

Ugyanis megérkeztek a Fagykapuk, amely a Hextech kapukhoz hasonlóan működnek. A játék elejétől kezdve elérhetőek, és az aktuális külső toronyhoz visznek. Amennyiben azok ledőlnek, az inhibitorig visznek. Emellett a leomló tornyok törmeléket hagynak maguk után, amelyek tereptárgyként funkcionálnak. Emellett extra bokor is bekerült a játékba, az ösvény közepére a fal mellé. A legújabb frissítéssel pedig nerfelték az Acélos szívet is, amely az alábbi módon gyengült:

  • megszerzett maximális életerő: Az okozott sebzés 10%-a => Az okozott sebzés 5%-a

Emellett a Death Timer is nőtt, ami szerintem nem túl pozitív, hiszen eddig sem voltak maratoni meccsek, és azért játszanak az emberek ARAM-ot, hogy harcoljanak, nem azért, hogy a szürke képernyőt bámulják. Ennek ellenére érthető a funkciója, a kapukat szeretné némileg kompenzálni. Azonban a többi változtatás jó ötlet volt, és kicsit felpezsdítheti a mérkőzéseket, mivel több outplay-lehetőséget biztosítanak a behozott változtatások. A kapu valóban jó lehetőség biztosít arra, hogy az unalmas visszasétálást megszünteti, a bokor segít abban, hogy a pálya mindkét oldalán meglehessen bújni. A leomló tornyok pedig egy akadályt képeznek, amelyek segítségével több lehetőségünk van kijátszani az ellenfeleket. Persze néhány karakternek ez kifejezetten előnyös (Anivia, Caitlyn, Veigar), mert bezárhatja az ellenfeleket, de még mindenki tanulja az új mapot. Persze sokan nem értenek egyet az előbb megfogalmazott állításokkal és nem tetszik nekik a sok módosítás.

Te melyik tábort erősíted?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!