CS:GO: Megérkezett az első patch Anubishoz

Ideje volt már ennek és ez még mindig csak az első patch, ki tudja mennyi lesz még.

Jobb ha hozzászokunk, mert egy darabig biztos, hogy Anubist kell majd néznünk a versenyeken. A pálya a legendás Dust2-t váltotta a versenypályák között és már az éppen zajló BLAST Premier: World Final során is ezt játszák a csapatok. Ami meglehetősen furcsa, hogy tényleg játszák. Mindenkinek megvan a véleménye Anubisról, de az tény, hogy D2-t már nagyon le kellett cserélni és minden hibája ellenére, Anubis legalább valami új. Ancient kezdeti heteiben sem volt sokkal nagyobb az ujjongás a pálya miatt, már a mégis sokan megszerették és rengeteg csapat szeret is rajta játszani.

Hasonló a Valve terve Anubisszal is, bár ahhoz még sokat kell fejlődnie a pályának. Szerencsére ezen dolgoznak is, ma hajnalban például megjött az első nagy patch a pályához, ami végre kijavított pár súlyos hibát, sőt, még Ancientöt is sokkal kényelmesebbé tette.

Anubis

  • kijavították a csatorna körüli pozikat, ahol a fegyverek átestek a textúrákon
  • kijavították a hibát, ami miatt A-lerakó szökőkútjánál a gránátok átestek a textúrákon
  • kijavították a láthatatlan, túlnyúló textúrákat, amik felfogták a lövedékeket bizonyos szögekben
  • javítottak a gránátok és a játékosok ütközésmodelljén az egész pályán
  • összezártak számos hibásan illeszkedő textúrát
  • javították több hibás táblát és feliratot a pályán
  • alapos optimalizációt kapott a pálya

Ancient

  • megnövelték a bomba robbanásának sugarát, 500-ról 650-re
  • picit jobb lett a láthatóság top-miden
  • hátrébb kerültek a CT-k kezdőhelyei, így kb. 1 másodperccel később érnek be a lerakókra
  • B-lerakón több helyen is alakítottak kicsit a sarkokon, több új szög keletkezett így, picit nagyobb lett a hely

B-lerakó egyik új pozija

A két fenti pálya mellett Boyard és Chalice is kapott egy kis javítást, a teljes patch notes itt olvasható.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!