Így változtak a legnagyobb futballsztárok a FIFA-játékokban – Neymar

Így változtak a legnagyobb futballsztárok a FIFA-játékokban – Neymar

Neymar óriási reménységként érkezett meg Európába, talán ennél több volt benne.

A brazil támadó 2013-ban érkezett meg Európába és lett a Barcelona játékosa. Azóta rengeteget változott, globális szupersztárrá nőtte ki magát, 2015-ben Bajnokok Ligáját nyert, majd rekordösszegért igazolt 2017-ben Párizsba, ahol ugyan egy BL-döntőbe bejutott, több botrányban volt eddig része, mint sikerben. Sorozatunk ötödik részében Messi, Ronaldo, Lewandowski és Benzema után most azt nézzük meg, hogy változott Neymar a FIFA-sorozatban az elmúlt tíz évben.

2012-ben még onnan ismertük Neymart, hogy a brazil Santos támadójaként teljes védelmeket cselez ki, rengeteg gólt rúg, és úgy mindenkiből bohócot csinál a pályán. Eredetileg a 2014-es Brazíliai világbajnokság után akart Európába jönni, de a Barcelona már 2013-ban meggyőzte, hogy igazoljon hozzájuk.

Most már a futball világának egyik legnagyobb csillaga, szinte mindent megnyert pályafutása során, de a tehetsége alapján, szerintem már többszörös aranylabdás is lehetne, ha nem lennének magatartás gondjai. Ennek ellenére számára a vb-trófea a legfontosabb, hogy felérjen ebben is a nagy brazil elődök mellé. Amennyiben a képre kattintasz, megnyílik a galériánk, amiben megnézheted, hogyan is változott a brazil a FIFA 13 óta eltelt tíz FIFA-játékban.

Ha lemaradtál eddig a FIFA 23-mal kapcsolatos hírekről, kattints gyűjteményünkre, ahol egy helyen találod meg az összes fontos infót és hírt a játékról.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések