Közel sem olyan játék lesz a Redfall, mint amilyennek eddig hittük

Közel sem olyan játék lesz a Redfall, mint amilyennek eddig hittük

Furcsa jószág ez a Redfall, de így egy fokkal máris szerethetőbb.

Párszor már megénekltem az esport1.hu lapjain, hogy nem értem az Arkane Studios döntését. Eddig pont azért volt szerethető a csapat, mert nem álltak be a sorba, nem engedtek a divatnak és mindig egyedi játékokkal rukkoltak elő, hiszen például a Dihonored, a Prey és a Deathloop játékok mindennek nevezhetőek csak épp tucatnak nem. Éppen ezért furcsa, hogy ezzel szemben következő játékuk, a Redfall egy kifejezetten bugyuta Left 4 Dead klónnak tűnik, semmi többnek. Most azonban azt mondták a fejlesztők, hogy stop, kézifék behúz, félreértettük a Redfallt.

„Teljesen érthető ha valaki arra a következtetésre jutott, hogy ez egy Left 4 Dead klón. Négy fő tud egyszerre játszani, kooperatív játékmódban, de a Redfall nyújtotta élmény mégis más lesz. Sokkal inkább hasonlít majd egy Far Cry játékhoz" - mondta Ricardo Bare, az Arkane kreatívigazgatója.

Ugye, hogy így máris mennyire más a téma? Azt is elárulták, hogy egymás utáni lineáris pályák helyett egy hatalmas open-world világban járunk majd, központi biztonságos helyekkel, ahol kereskedhetünk, küldetéseket vehetünk fel, stb. Magyarán egy sztoriorientált játékot kell elképzelni, picit a modern Far Cry epizódok stílusában, ami játszható lesz 4 fős co-op módban is, ez utóbbi adja majd meg az igazi élményt.

Már csak azt nem értem, hogy erről miért most beszélnek a fejlesztők? Ha minden a terv szerint ment volna, akkor már tavaly meg kellett volna jelennie a játéknak! És csak most, rengeteg csúszás után és már-már kiábrándult játékosok között közlik, hogy amúgy úgy mellékesen ne Left 4 Deadre számítsunk, hanem Far Cryra? Lehet, hogy menet közben váltott irányt a játék és az okozta a csúszásokat is?

Ha végre egyszer megjelenik a Redfall minden kiderül majd, ám egyelőre még nincs biztos megjelenési dátuma.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!