Ninja máris őrült dolgokra képes a legújabb Fortnite tárggyal

Ninja máris őrült dolgokra képes a legújabb Fortnite tárggyal

Új itemeket is hozott a keddi frissítés, köztük egy olyat, ami mintha máris túl OP lenne.

Végre kaptunk egy nagyobb csomagot a Battle Royale-ba, és ez úgy hiányzott már a játékosoknak mint egy falat kenyér. Habár eddig is találhattunk a szigeten izgalmas itemeket, mindenki azt várta, hogy történjen valami mindent felkavaró változás, a már-már monotonná váló menetek miatt.

A keddi frissítés ezt elhozta nekünk, és többek között végre elérhetővé vált az évad előzetesében is feltűnő Falcon Scout – ami nagyjából egy drónnak felel meg. Kétségkívül ez legfontosabb változás, azonban ezenfelül kaptunk egy Bush Grenade-et – általa bokrokat hozhatunk létre – is, és visszatért a Deku's Smash Mythic item.

Természetesen a tartalomgyártók is nagy örömmel fogadták a frissítést, és rögtön a dolgok közepébe csaptak. Talán Ninja volt az, aki a legtöbb időt szentelte a Falcon Scout lehetőségeinek kiaknázására, és ennek meglett az eredménye.

Amint nekilátott a közvetítésnek megtalálta a drónt, ezután pedig alaptárgyként használta órákon át. A felderítő és tárgyhordó funkcióin túl rájött, hogy képes lehet vele az ellenfelei ellökésére, és akár egy kiütött játékos elcipelésére is. Az alábbi videójában az egyik győztes menete látható, mely során nagy hasznát vette az itemnek, így számunkra is inspirációként szolgálhat a használatához.

Az update következtében kétségtelen, hogy mindenkinek alakítania kell a játékstílusán, hogy az újdonságokat kihasználva lehessünk képesek a Victory Royale-ok bezsebelésére.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Nektek tetszik a Falcon Scout?

  • 50 %
  • 0 %
  • 50 %
Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések