Dacára a reklámoknak, irdatlan nagyot nőtt a Netflix a tavalyi év alatt

Dacára a reklámoknak, irdatlan nagyot nőtt a Netflix a tavalyi év alatt

Ehhez pedig az is kellett, hogy kiadják minden idők harmadik legnépszerűbb sorozatukat.

Amikor már úgy tűnt, hogy a lejtmenet megállíthatatlan a legtöbb feliratkozóval rendelkező streamingszolgáltató számára, akkor jött az olcsóbb, ámbár reklámokkal tarkított csomag, illetve a Wednesday és fordult a kocka. Kiderült ugyanis a Netflix 2022-es év negyedik negyedévére vonatkozó pénzügyi kimutatásából, hogy az utolsó három hónap valami elképesztően erősre sikeredett a streamingplatform számára.

Az adott időszak alatt 7,66 millió felhasználóval nőtt az előfizetőik száma, ami 3 millióval több, mint az előzetesen vár 4,5 millió. Hihetetlen módon múlta felül tehát az előzetes várakozásokat az év vége, ami egyébként többek között a Tim Burton által rendezett Wednesdaynak köszönhető nagyrészt. Az esztendőt egyébként 230,75 millió felhasználóval zárták, pedig a becslések alapján 227,59 millióra számítottak, tehát újabb 4%-os bővülést sikerült elérnie a cégnek. Meglepő lehet, de Európa volt a legaktívabb, hiszen az öreg kontinensen 3,2 millióval bővült az előfizetők száma. Eközben a világ többi pontján sem kell szégyenkeznie a Netflixnek, miután Latin-Amerikában 1,8, a Közel-Keleten és Afrikában 1,76, Észak-Ameirkában pedig 0,91 millióan fizettek elő valamelyik csomagra újonnan.

A beszámolóból az is kiderült, hogy a platform történetében a harmadik legnépszerűbb angol nyelvű sorozata lett a november 23-i megjelenése óta a Wednesday. Mostanra elérte a 752,52 millió nézett órát (1. Squid Games, 2. Stranger Things 4. évad), ami elképesztő szám, tekintve, hogy a sorozat 1. évada mindössze nyolc epizódot tartalmaz. Nem véletlen, hogy bejelentették a folytatást.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!