Egyesek 2, míg mások 3 Batmant szúrtak ki a Flash új előzetesében

Egyesek 2, míg mások 3 Batmant szúrtak ki a Flash új előzetesében

Nem csak a való életben, de a filmben is elég komoly bajba kerül a Villámot megformáló színész.

Kevés olyan film van szerintem a történelemben, ami annyi vesződésen ment keresztül, mint a Flash mozi. Nehezen jutott döntésre ugyanis a Warner Bros., hogy mi legyen ezzel a szuperhőssel, hiszen már teljes mértékben végeztek a forgatásokkal, mikor Ezra Millernek gyakorlatilag elmentek otthonról és egymás után követte el élete nagy hibáit. Volt, hogy kiskorú veszélyeztetése miatt került pácba, de rajta kapták egy betörésen is, illetve nem okozott gondot neki a randalírozás sem. A stúdió pedig nagy dilemma előtt ált, hiszen dönteniük kellett mi legyen a sorsa a színésznek, valamint a már elkészült Flash mozifilmnek. Végül úgy tűnik, hogy a bemutatása mellett tették le a voksukat és Millernek is adnak még egy esélyt, így tehát nem egy trailert kaptunk a Super Bowl alatt, hanem azt is tudjuk mikor jön a mozikba a Flashpoint filmes adaptációja.

Miller mellett jó néhány nagy név is feltűnik a filmben. Kezdjük ott, hogy Kiersey Clemons ismét magára ölti Iris West szerepét (korábban a Zack Snyder féle Igazság Ligájában láthattuk), de részese lesz végre a kalandnak Sasha Calle (Supergirl), illetve további két kriptoni igyekszik majd borzolni a kedélyeket Michael Shannon (Zod) és Antje Traue (Faora) személyében, akiket a 2013-as Acélemberben már szintén megismerhettünk.

Ha pedig ez még nem hozott volna valakit lázba, akkor Michael Keaton és Ben Affleck Batmanként biztosan felcsigázza majd a legjobban kétkedő rajongókat is. Egyébként az előzetes láttán egy néhány másodperces snitt azonnal beindította a találgatásokat, mert egyesek szerint Christian Bale-t lehet látni jelmezben a motoron. Azonban hiába figyelmeztetik Barry Allent, hogy az időutazás és az alternatív univerzumok meglátogatása veszélyes, a világ leggyorsabb embere nem hallgat rájuk és úgy tűnik érzelmei által vezérelve jó nagy zűrzavart okoz, amit aztán alighanem rendbe kell tennie.

A Flash mozifilm végül június 16-án landol a mozikban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!