K&H MNEB: múltidéző: Az expanzió, tekints vissza a második szezonra!

K&H MNEB: múltidéző: Az expanzió, tekints vissza a második szezonra!

2019 végén vette kezdetét a K&H MNEB második évada, amely minden tekintetben többet nyújtott az elsőnél.

Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) által létrehozott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első évada eszméletlenül sikeres volt, azonban a szervezők a 2019-ben és 2020-ban rendezett második szezon során még magasabbra emelték a lécet, majd meg is ugrották azt. A játékosok több versenyszámban mérettethették meg magukat, valamint a K&H már nem csak kettő, hanem hat versenynek vált névadó szponzorává. Emellett az MNEB mögé olyan influenszerek is beálltak, mint PierceTheHeaven és Bereznay Dániel, valamint az egész magyar sajtóban híre ment annak, hogy hazánkban is van egy magas színvonalú e-sport bajnokság.

Bővültek a versenyjátékok

Az első évadban látott League of Legends, Rainbow Six Siege, CS:GO, PUBG és Hearthstone játékokon kívül a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság szerves részévé vált a FIFA és az autószimulátor is. Előbbi a PlayStation és Xbox konzolokra külön megszervezett HUNESZ FIFA Masters keretei között csatlakozott az eseményhez, utóbbi pedig a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a HUNESZ együttműködéséből létrejövő E-sport Országos GTSport Autószimulátor Bajnoksággal szállt ringbe. Persze a K&H sem maradt adós a szimulátorsportok tekintetében, ugyanis már 2019 novemberében elindult a K&H MNEB HPCL, amelyben 12 csapat vágott neki az októbertől júniusig tartó eseményeknek. Az MNEB LoL, CS:GO, R6S és Hearthstone versenyein 8 csapat vagy játékos vett részt, a PUBG tornán 16 brigádnak szurkolhattunk, a FIFA Masterseken mind PS-en, mind pedig Xboxon 4-4 játékos versengett, az OAB-on pedig 14 pilóta ült virtuális autóba.

Akikre büszkék vagyunk

A több verseny természetesen több bajnokkal járt, és az ismerős nevek mellett teljesen új csapatok is feltűntek a különböző versenyjátékokban. A K&H MNEB CS:GO-n először győzedelmeskedett az akkor még Torzsás "torzsi" Ádámmal rajthoz álló Budapest Five, akik azóta rengeteg átalakuláson mentek keresztül. League of Legends fronton a Team Plague-nek sikerült megvédenie a címét, azonba a Horizon Reapers helyett a Wonder Stage e-Sports csapatával mérkőztek meg a döntőben. A Salamander szervezete ezúttal egy másik FPS-ben ért fel a csúcsra, a Season 1-es CS:GO kupájuk mellé egy Rainbow Six Siege trófeát is tehettek a vitrinbe. A PUBG tornán a KMK Esports lett a befutó, míg a Tavernában Sebestyén Balázs, alias Hulkenstein forgatta a legjobban a Hearthstone-lapokat. A FIFA Masters Xbox bajnokságán ATrueGunnerXX volt a legjobb virtuális edző, míg a PlayStation tornán Majoros "chris_maj" Krisztián ért fel a dobogó csúcsára, a HPCL csapatversenyét pedig a DVSC Esports szakosztálya húzta be. Végül, de nem utolsó sorban az első Országos Autósport Bajnokságon nem más lett a legeredményesebb sofőr, mint Blazsán Patrik, akit akkor még Williams_Fuvaros néven láthattunk a volán mögött.

Persze nem volt minden egyszerű

Bár az első évad után szintet tudott lépni a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság, nem volt zökkenőmentes a második évad útja. 2020 tavaszán a COVID-19 világjárvány teljesen átalakította a mindennapokat, ez pedig az e-sportot sem hagyta érintetlenül. Szerencsére a videójátékok természetéből adódóan, online keretek között és a K&H MNEB #Maradjotthon kampány segítségével folytatódhatott az MNEB, ezzel is megmutatva, hogy az e-sport fejlődése Magyarországon is megállíthatatlan.

SZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!