Jön a Counter-Strike 2! – Itt a hivatalos bejelentés

Jön a Counter-Strike 2! – Itt a hivatalos bejelentés

Valóra vált az álom, jön a Counter-Strike 2!

Hosszú évekig nevettünk, mémeltük a Valve-ot és a Source 2-es frissítést. Persze nem véletlenül, hiszen a frissítésről sosem árultak el semmit. Mindig voltak nyomok, de sosem lehetett tudni semmi biztosat. Az utóbbi hetekben azonban teljesen új szintre kapcsolt a hype-vonat, egyre több volt a szivárgás, sőt, a hivatalos Twitter-profil is folyamatosan a CS:GO 2-re utalgatott. A találgatásnak azonban vége, itt a hivatalos bejelentés!

Immár hivatalos, hogy Counter-Strike 2 lesz az új játék neve, teljes egészében átültetik a CS:GO-t Source 2-re. Nem csak a grafika változik majd, persze az is fényévekkel szebb lesz. Számtalan újdonsággal készülnek a fejlesztők, melyek közül néhányról már le is rántották a leplet. Nézzük röviden, mit is kell tudni ezekről!

Dinamikus füstök

„A füstgránátok mostantól dinamikus térfogati objektumok, melyek interakcióba lépnek a környezettel, reagálnak a megvilágításra, lövésekre és robbanásokra. A füst most már képes kölcsönhatásba lépni más játékeseményekkel, új lehetőségeket teremtve. A golyók és a robbanógránátok elfújhatják a füstöt, hogy rövid időre kitisztítsák a rálátást vagy kiterjesszék a takarást.

A füst mostantól átszivárog a nyitott ajtókon és törött ablakokon, le és fel terjed a lépcsőkön, valamint terjeszkedik hosszú folyosókon és keveredik más füstökkel. A Counter-Strike 2-ben a füstrészecskék együttműködnek az egységesített megvilágítási rendszerrel, valósághűbb fényt és színt téve lehetővé."

A tick-rate-en túl

„A Counter-Strike 2 lelkét a ticknél rövidebb frissítési ütem adja. A szerver korábban diszkrét (ticknek nevezett) időintervallumokban értékelte ki a világot. A Counter-Strike 2 ticknél rövidebb frissítési architektúrájának köszönhetően a szerverek ismerik a pontos pillanatot, amikor megkezdenek egy mozgást, leadnak egy lövést vagy gránátot dobnak.

Ennek eredményeképp, a tick rate-től függetlenül, a mozgásod és lövéseid jobban reagálnak, a gránátjaid pedig mindig ugyanúgy érnek földet."

Gyönyörű grafika

„Az átdolgozott pályák az alapoktól lettek teljesen újraépítve, kihasználva az összes új Source 2 eszközt és képalkotó funkciót. A felújított pályák pedig az új Source 2 megvilágítást használják, beleértve a fizika alapú képalkotási rendszert, amely valósághű anyagokat, megvilágítást és tükröződést hoz létre."

Skinek

„Hozd magaddal teljes CS:GO raktárad a Counter-Strike 2-be. Nem csak megtartasz minden tárgyat, amit az évek alatt gyűjtöttél, de mindnek előnyére fog válni a Source 2 megvilágítása és anyagai. A hagyományos modellek és festések támogatása mellett minden alap fegyver magas minőségű modellre lett fejlesztve, és egyes fegyverfestések kihasználják ezeket az új modelleket."

Tartsatok velünk a továbbiakban is, mert ez még csak a kezdet! A napokban apró darabokra szedünk minden információt, amit csak tudni lehet a Counter-Strike 2-ről, ami idén nyáron már meg is jelenik, míg a teszt a mai naptól élesedik korlátozott számú játékos számára.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!