Fortnite: Hamarosan visszatér a régi sziget

Elképesztő változásokra számíthatunk az elkövetkezendő időszakban, melyeknek köszönhetően a Fortnite újult erőre kaphat.

Kezdjük megszokni az új évadot, és minden áll be a megszokott kerékvágásba, azonban úgy tűnik, hogy nem maradunk sokáig hatalmas változtatások nélkül. A már több mint fél éve kiszivárogtatott Creative 2.0, többszöri halasztás után most tényleg megérkezik. Minden megbízható forrás azt állítja, hogy a mai nap folyamán kerül be a játékba, így mindenki képes lesz kipróbálni.

Az új kreatív az Unreal Engine 5-öt fogja használni, ezért az alkotásainknak csak a fantáziánk szabhat majd határt. Számtalan olyan funkció lesz elérhető, melyekről eddig csak álmodni mertünk, és amíg ki nem próbáljuk, fel sem foghatjuk.

Ez ad lehetőséget majd nekünk arra is, hogy újra játszunk a Chapter 1-es – vagy akármelyik másik – szigeten. Már több profi kreátor is kijelentette, hogy amint elérhető lesz a 2.0 megépíti a pálya régi verzióját, hogy újra átélhessük a kezdeti kalandokat. Azt, hogy ehhez mennyi időre lesz szükségük nem tudhatjuk. Lehet, hogy 3 nap, de az is lehet, hogy 3 hét mire megépül a map tökéletes mása.

A Creative eddig is megszámlálhatatlan mennyiségű pályával látta el a közösséget, de a frissítés után akár a Fortnite alapköve is lehet, ezzel leváltva a Battle Royale-t. Belegondolva, ha a kreatív módon belül bármelyik évadban játszhatunk, bármilyen fegyverekkel, akkor miért a lekorlátozott jelenlegi módot választanánk?

Rengeteg a kérdés, de remélhetőleg mindre hamarosan választ kapunk, és új izgalmas kalandokba vethetjük bele magunkat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted a Creative 2.0 képes lesz lenyomni a Battle Royale-t?

  • 31 %
  • 69 %