Megvan, mikor leplezik le a következő Call of Duty-játékot

Megvan, mikor leplezik le a következő Call of Duty-játékot

Sok kérdőjel övezi a következő címet, de még idén érkezik.

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy megszakad a közel két évtizedes hagyomány és 2023-ban nem jön önálló Call of Duty-játék, ám végül az Activision nagy nehezen megszülte a döntést és nem szeretnék megszakítani ezt a páratlan sorozatot. Azzal, hogy ez a kérdés eldőlt, a bizonytalanságot az izgalommal teli várakozás váltotta fel, az Insider Gaming pedig a forrásaitól úgy értesült, hogy augusztusban érkezik a nagy leleplezés.

Sajnos ennél sokkal többet nem tudunk, még elég nagy homály fedi azt, hogy mit is tartalmaz majd a leleplezés, de úgy tudni, hogy a játékot a közelmúltbeli elődökhöz hasonlóan valamilyen játékon belüli esemény keretében fogják leleplezni. A Modern Warfare 2-t például egy speciális COD NEXT esemény során fedték fel. A pletykák szerint egyébként augusztuson belül nem kell sokat várni, ugyanis rögtön 1-jén várható a bemutató.

Ezzel egyidőben az is valószínűvé vált, hogy nem kapunk majd CoD-híreket a májusi PlayStation Showcase-en. Így az sem derül még ki, hogy mi lesz a Call of Duty 2023 címe, de a játék lényegében a Modern Warfare 2 folytatása lesz. A Bloomberg munkatársa, Jason Schreier már korábban azt is elárulta, hogy a játékot a Sledgehammer Games fogja fejleszteni. A nagy bizonytalanság közepette azért akad néhány kapaszkodó, ugyanis több fontos dátum is kiszivárgott a program kapcsán.

  • Első béta hétvége (PS4/PS5) - 2023. október 6. - 2023. október 10.
  • Második béta hétvége  (PS4/PS5/Xbox One/Xbox Series X|S/PC) - 2023. október 12. - 2023. október 16.
  • Kampány korai hozzáférés (PS4/PS5/Xbox One/Xbox Series X|S/PC) - 2023. november 2., november 2.
  • Teljes kiadás (PS4/PS5/Xbox One/Xbox Series X|S/PC) - 2023. november 10.

A források azt is elárulták, hogy a Call of Duty 2023 megjelenésekor zombik is érkeznek a játékba, de hogy ez pontosan mit jelent, azt még nem tudni. 

Kövess Minket!