Párizs Major: A kiesés szélén álltak, de visszatáncoltak

Párizs Major: A kiesés szélén álltak, de visszatáncoltak

Nitr0 lemaradt a Liquid bootcampjének feléről, ezért is vannak bajok a csapat háza tájan. A továbbjutás végül összejött, de a csapat nem győzött összevissza beszélni egész héten, hogy kimagyarázzák magukat ebből az egészből.

Véget ért a Challengers stage az utolsó CS:GO Majorön, megvan, melyik nyolc csapat játszhat a következő szakaszban csatlakozó legendákkal. Az utolsó játéknapon ugyanis a GamerLegion szép játékkal megverte a FORZE csapatát, ami azt jelenti, hogy siuhyék MOUZ elleni győzelme legalább nem volt hiábavaló. A Monte, ahogyan az várható volt, a paiN ellen biztosította helyét a következő csoportkörben – Nuke-on majdnem 16:0-ra nyertek, szép. A Liquid pedig a 0-2-es hétfői kezdés ellenére képes volt zsinórban három Bo3-at nyerve visszajönni és továbbjutni, ami szintén remek.

De rágódjunk még egy kicsit azért ezen a Liquid-csodán. Mert bár elsőre jól hangzik, hogy visszatáncoltak a kiesés széléről, azért több mint aggasztó, ahogyan ez sikerült. A világverő Apeks és a FORZE elleni Bo1-eken túllépve a formátum (és az egészen szoros mivoltjuk) miatt, a Fluxo ellen majdnem kikaptak YEKINDARék 0-2-nél egy Bo3-ban, ami teljesen elfogadhatatlan egy ilyen kaliberű csapattól. Mármint nagyon jó, hogy mindhárom pályán hátrányból jöttek vissza, kettőn meg is lett a győzelem nekik. De a szériát nyitó Nuke-hoz nem sok köze volt a csapatnak – YEKINDARt leszámítva–, pedig az utóbbi időben nagyon szeretik ezt választani még akkor is, ha néhány hónappal ezelőttig egyáltalán nem játszották.  

A problémákban pedig alighanem szerepe volt annak is, hogy a lett játékos irányít most, mert nitr0nak gyermeke született és így lemaradt a bootcampjük feléről. A csapat viszont nem győz összevissza beszélni ennek a hatásáról. Az egyik pillanatban még azt mondják, hogy milyen jó, mert mennyit fejlesztettek a játékukon. Aztán ebből nem sok látszik, kikapnak két Bo1-ben és rögtön úgy változik a hangsúly, hogy már takarózni próbálnak nitr0 távollétével.

A Fluxo után a szintén világverő képességeikről és acél mentalitásukról híres Complexity és Grayhound várta a Liquidet. De őket legalább már magabiztosan megverték. Itt már legalább kijött a minőség egy része, aminek egy Liquidet minden körülmények között jellemeznie kellene. A következő csoportkörben viszont az eddig látottak alapján a legbátrabb dolog, amit egy Pick'Em-játékos tehet, hogy továbbjutónak teszi a Liquidet. Nitr0 ugyanis a „nagyon jó bootcamp” és a még fantasztikusabb eredmények után azt találta mondani egy, a HLTV-nek adott interjúban, hogy „jobban játszunk a jobb csapatok ellen és több hibát követünk el a gyengébbek ellen”. Nos, kiváncsian várjuk akkor, hogy a 9INE melyik kategóriába esik majd holnap, mert ezek szerint a Liquid az ujjmértéke lett a minőségnek.

Eredmények a Challengers Stage végén

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

A BLAST.tv Párizs Majort élőben, magyarul közvetíti az Esport1TV május 8-21. között. Semmiképp se maradjatok le az utolsó CS:GO Majorről, melynek következő meccseit az alábbi menetrend szerint követhetitek velünk:

05.13. - szombat
11:30 - NAVI vs GamerLegion
13:00 - FURIA vs Monte
14:30 - Heroic vs FaZe
16:00 - Vitality vs G2
18:30-tól késő estig második fordulós Bo1-ek

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!