Párizs Major: Egyetlen meccsre van a kieséstől a G2 és a FaZe

Párizs Major: Egyetlen meccsre van a kieséstől a G2 és a FaZe

Meglepetés meglepetés hátán a BLAST.tv Párizs Major tegnapi játéknapján. De vajon képesek lesznek kimászni ebből a gödörből a favoritok? Tartsatok velünk és kiderül!

Elindult az utolsó CS:GO Major Legends stage-e, ahol számtalan meglepő eredmény után a G2, a FaZe, a FURIA és a 9INE is a kiesés szélére kerültek, míg a Monte és a Liquid egyetlen győzelemre vannak a rájátszástól. NiKoék és karriganék körömrágva nézhetik innentől a többiek meccseit, ugyanis a legtöbb forgatókönyv szerint – amennyiben túlélik a mai napot – egymás ellen fognak játszani holnap vagy holnapután kiesési rangadót, tehát elég nagy az esélye annak, hogy az egyikük nem lesz ott a rájátszásban!

Kezdésnek, annyiban szeretnénk megkövetni magunkat, hogy a Liquid a Challengers stage nehézségei után két vajsima meccsel már 2-0-ba került. Így a pár nappal ezelőtti ekézésünk óta sikerült kicsit magukra találniuk és legyőzték most a 9INE-t meg a NAVI-t is, két olyan csapatot, akik egyértelműen magasabb minőséget képviselnek, mint a korábbi ellenfeleik a Majorön. Kíváncsian várjuk, hova tovább innen! Mert a Heroic ellen Bo3-ban nem sok esélyt látunk a győzelmükre. De ha egy dolgot megtanultunk tegnap, akkor az az, hogy bármi lehetséges Párizsban.

16 Bo1-et részleteiben kár is lenne kivesézni, ezért fókuszáljunk a legfontosabb párizsi eseményekre most, vagyis a G2-ra és a FaZe-re. Mindkét csapat a legerősebb elérhető ellenfelek ellen nyitott, ami kapcsán már panaszkodtunk az elmúlt hetekben eleget. NiKoék a Vitality ellen, karriganék a Heroic ellen kezdtek és ki is kaptak, ahogyan azt sokan várták. NiKoék még ugyan közel jártak ahhoz, hogy behúzzák Nuke-ot, de ZywOo remek clutchköre, illetve a számtalan elhibázott, türelmetlenül játszott kör végül a vesztüket okozta. A FaZe pedig versenyben sem volt a Heroic ellen, nem tudtak CT-kört hozni ellenük Infernon.

A második fordulóban a G2 a Bad News Eagles, a FaZe az Into the Breach ellen játszott. Mindkét találkozón szoros végeredmények születtek, de valójában a klasszikus csapdába sétáltak bele a csapatok és nem tudták megszerezni azt az utolsó néhány kört még, amikor lett volna rá esélyük. A G2 10:5-re vezetett a térfélcserekor Ancientön egy remek T-oldal után és a következő 14 lehetőségből csak hármat tudtak behúzni, így 16:13-ra fordított a koszovói ötös. A FaZe ugyan 5:10-es hátrányból került Inferno CT-oldalára a britek ellen, innen még egész simán visszajöttek az elbukott pisztolykör ellenére is. De aztán nem tudták megfordítani az állást és kikaptak 12:16-ra.

A FaZe esetében egyébként az sem segített, hogy volt egy TV az ITB-vel szemben, ahol élőben, késleltetés nélkül ment a meccs. Bár a BLAST szerint ezzel mindent rendben találtak, már önmagában bajos, hogy ez egyáltalán előfordulhatott.

Eredmények a Legends Stage első napján

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

A BLAST.tv Párizs Majort élőben, magyarul közvetíti az Esport1TV május 8-21. között. Semmiképp se maradjatok le az utolsó CS:GO Majorről, melynek következő meccseit az alábbi menetrend szerint követhetitek velünk:

05.14. - vasárnap
11:30 - NAVI vs NIP (Bo1)
13:00 - ENCE vs Into the Breach (Bo1)
14:30 - Heroic vs Liquid (Bo3 továbbjutási rangadó)
18:30 - G2 vs FURIA (Bo3 kiesési rangadó)

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!