A FIFA 23 fél év alatt rekordot döntött

A FIFA 23 fél év alatt rekordot döntött

Sok FIFA-cím volt már sikeres, de ennyire még egy sem.

Abban talán megegyezhetünk, hogy nem a FIFA 23 lett minden idők legjobb címe a sorozatban, de pénzügyi szempontból mindenképpen bejött az EA várakozása és nagy durranás lett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel utolsó kollaboráció. Már hónapokkal ezelőtt is beszámoltunk nektek róla, hogy a franchise történetének legnagyobb címének ígérkezik, és már az első héten is rekorddal nyitott. A lendület azóta sem állt le, a FIFA 23 eladásai hat hónap alatt megelőzték az előző rész eladásait – jelentette be az EA.

„A megjelenés óta eltelt hat hónap alatt az FIFA 23 felülmúlta a FIFA 22 teljes eladásait, így a franchise történetének legsikeresebb megjelenése lett” – közölte a vállalat a negyedik negyedéves eredménybeszámolójában. Rekord teljesítmény tehát, megnövekedett elkötelezettség, ez pedig azt jelentette, hogy a vártnál is jobb eredményeket hozott az EA számára, amely így erősen tudta befejezni a pénzügyi évet.

Az egész világon növelni tudta az eladási számait az EA, de ami talán a legszembetűnőbb, az Észak-Amerika, ahol 50%-os növekedést tudtak elérni csak az előző évhez képest! Azt tudjuk, hogy az Egyesült Államokban egyre nagyobb teret hódít a labdarúgás, és ez most már a FIFA számain is meglátszik. Amennyiben te is közéjük szeretnél tartozni – a FIFA-játékosok közé, nem az amerikaiak közé – és van Xbox Game Pass Ultimate tagságod, akkor a jövő héttől ezt gond nélkül megteheted. Az látszik tehát, hogy a FIFA 23 sikeres lett, ezt csak tovább növeli a várakozásaimat az EA Sports FC irányába, kíváncsi vagyok. hogy az EA hogyan teljesít majd a FIFA béklyói nélkül.

Kövess Minket!