Végre megjelent a Diablo 4! - Így fogadták a játékot a legnagyobb streamerek

Végre megjelent a Diablo 4! - Így fogadták a játékot a legnagyobb streamerek

Lehet most még mindenkit elbódít az újdonság varázsa.

A mai nappal végre hivatalosan is elstartolt a Diablo IV. Persze, akik megvették az Ultra Super verziót, azok már négy napja pörgethetik a dolgokat, de a nagy tömegek csak ma feszülnek neki a kalandoknak először. Az indulást a Blizzard sem veszi félvállról. Twitchen folyamatosan pörögnek a droppok. Sőt nemrég arról is érkeztek hírek, hogy már két DLC is a csőben van. Pedig egyelőre két karakter kaszt uralja a játékot.

A kritika kimagasló pontszámokkal fogadta a játékot, de mi a helyzet kedvenc influenszereinkkel? Vajon, mit gondolnak a Dibalo 4-ről a legnagyobb hazai és nemzetközi streamerek?

Asmongold

Asmon nem szokta véka alá rejteni a véleményét. Ha valami tetszik neki, akkor tud róla ódákat zengeni. Viszont, ha valami nem üt meg a mércét, akkor kritika is élesen befigyel. Szerinte a játék ebben a pillanatban jó. A kinézet az amit ígértek. A bejátszások érdekesek és szépek. Egyelőre úgy tűnik, hogy a szerverek bírják a strapát, nincsenek órás sorok és random kifagyásokból is lényegesen kevesebb van, mint amit ilyenkor megszoktunk. Az ár persze borsos, de Asmon szerint, ha hajlandó vagy 1 dollárt fizetni óránként, hogy jól érezd magad, akkor a Diablo IV megéri az árát.

Nessaj

A játékot itthon is pörgetik a magyar streamerek. Köztük Nessaj már a a végére is ért a kampánynak. Nála abszolút győzött az új epizód. többször is elmondta, hogy a Blizzardnak sikerült nagyon jó játékot összeraknia. Persze a rajongók ezután sem maradnak tartalom nélkül, hiszen megígérte, hogy nekiugrik az endgame tartalmaknak is. 

Mr Lama

Ebből a cikkből persze nem maradhat ki a játék egyik legnagyobb veteránja sem. Az öreg Lama 80-as szinten van és minden szempontból kielemezte már a játékot. Mivel nála a tárgyvadászat illetve a speedrun az elsődleges szempont, ezért leginkább az ide kapcsolódó dolgokról mondott véleményt. A végső ítélete szerint a játék 6,1 pontot érdemel egy tízes skálán. Szerinte a tárgyrendszer nagyon elmarad a második résztől, nem olyan rossz, mint a DIA 3, de attól még vannak gondok. Nagyon sok a teljesen értelmetlen affix. A resist értékek láthatatlanok. Amint megvannak a játékban a kívánt gemek, akkor utána gyakorlatilag értelmetlenné válnak. A kampány ismétlődő unalmas és túl könnyű. Az újrajátszhatósági faktor is alacsony. A grafikai dolgokkal nincs baja, sőt a különböző bejátszásokat nagyon szerette. Aminek pedig még piros pontot is adott, az a PVP. Persze ez még változhat sokat, hiszen egyelőre nincsnek végletekig gimpelt buildek, de az alap jó.

Metacritic vélemények

A Diablo IV ebben a pillanatban 87-es értéken áll, de ez egyelőre csak a kritikusok véleményét tükrözi. A mezei játékosok még nem kezdtek pontozni. Hogy itt mekkora a különbség a fizetett cikkek és valódi bírálat között, azt nem tudjuk. Viszont a skálában vannak elég nagy különbségek. A Windows Central 100 pontot adott, szerintük ez minden idők legjobb Blizzard játéka. A Screen Rant már kicsit lejjebb ment, a 90-es értékelésük annak szól, hogy a virtuális szörnyek halomra hentelése még mindig egy nagyszerű időtöltés. A Forbes kiemelte, hogy a játék mechanikák jók, egyelőre még vannak technikai gondok, de amint ezeket javítják a Diablo IV a képernyő elé szegezi majd a játékosokat. Pesze ellenvélemény is akad. A Guardian szerint az egész még mindig túl játékszerű. Ha kivesszük az ijesztő hangokat, akkor marad egy ízfokozókkal telenyomott gyorséttermi menü. Ami miatt lehet függőek leszünk, de örülni fogunk neki.

Cohh Carnage

Cohh már sokkal inkább egy casual játékos szemszögéből elemezte a dolgokat. Szerinte a Diablo IV betartotta az ígéreteit. A grafikai elemek nagyon rendben vannak. A zene és az alaphangulat pillanatok alatt berántja az embert. A lore és a történet pedig nagyszerűen öleli egybe az egész játékélményt. Ezzel együtt azért felhívja a figyelmet arra is, hogy vannak elemek, amiket nem szeret annyira. Kezdésnek a mellékküldetések mechaikailag túl sokszor ismétlődnek, ami emiatt gyorsan unalmassá válik. A másik fontos, amit kiemelt, hogy ebben a pillanatban még egy Pay to Win elem sincs a játékban. De már most lehet tudni, hogy a Blizzard tele fogja tömni az egészet mikro tranzakciókkal. Szóval érdemes átgondolni, hogy ezt mennyire fogadja be valaki.

Egyelőre a Diablo IV magas pontokat húz be. Az értékelései stabilan magasak és az általános vélekedés szerint a Blizzard nem követett el szarvas hibákat. Persze még nagyon korai végső verdiktet mondani, hiszen csak pár 100-as szintű játékos van. Nem ismerjük pontosan, hogy mi lesz az endgame tartalom és pontos kép még nincs arról, hogy miért lehet bele játékórák ezreit önteni. De bizakodni tudunk, az indulás stabilan jó.


A BLIZZARD LŐTT PÁR ÖNGÓLT AZ ELMÚLT ÉVEKBEN, DE A DIABLO 4-GYEL MINDENT KIJAVÍTHATNAK. HA ÉRDEKEL A DIABLO 4, MEGTALÁLOD A KONZOLVILÁG KÍNÁLATÁBAN.

Kövess Minket!



Gamer szótár