153 millió lapult az inventoryban, de a gazdája teljesen megfeledkezett róla

153 millió lapult az inventoryban, de a gazdája teljesen megfeledkezett róla

Mi hiába szuggeráljuk, az inventoryainkban sajnos nem került elő ennyi pénz. Nektek esetleg?

Aki 5-10 éve sokat játszott a CS:GO-val, az nem biztos, hogy ma is leül még elé. Ahogyan az sem biztos, hogy ezek az emberek követik a skinkereskedelem híreit és tudják, hogy a régen nyitott kapszulákból, ládákból származó cuccaik már nem 3 centes semmiségek, hanem akár több tízezer dollárokat érő ereklyék is lehetnek. Nemrég pont egy ilyen szunnyadó Steam-fiók került elő, méghozzá egészen megdöbbentő, 446 894 dolláros (~153,4 millió forintos) összértékkel az inventoryjában! 

Az üzletről TDM_Heyzeus, egy skinkereskedő számolt be, aki segített lebonyolítani az üzletet összekötőként. Az eladónak egyébként fogalma sem volt arról, hogy mekkora értékek lapulnak az inventoryjában, egyszerűen nem foglalkozott vele. Pedig tele volt 2014-es EMS One Katowice Holo matricákkal! Szerencsére a történet boldog véget ért, mert miután kiderült, egész gyorsan átment az üzlet és így egy akkora összeget tehetett zsebre, amit egy teljes élet alatt is nehéz lenne összesöprögetni.

A fenti poszt alatt TDM_Heyzeus néhány kérdésre is válaszolt. Ezekből kiderült, hogy a pénz 1%-a került hozzá az üzlet összehozásáért, amihez adójogászokat is alkalmaztak, hogy biztosan minden rendben legyen. Továbbá azt is elárulta, hogy az inventory egy IRL barátjának a barátjáé volt. Így nem volt olyan nagy a rizikó faktor abban az értelemben, hogy esetleg lopottak lennének a skinek vagy akár maga a felhasználói fiók is. Ez egy teljesen online üzlet során – például az orosz Steam Support scam révén – valószínűbb forgatókönyv lenne. 

Borítókép:

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések