Nemzetközire válthat a NAVI, egy játékos már a kispadra tart

Nemzetközire válthat a NAVI, egy játékos már a kispadra tart

Az ukrán csapat a legfiatalabb játékosától válhat meg a nyári szünet alatt a riportok szerint.

A NAVI úgy döntött, hogy npl helyére keresnek egy másik játékost, így a 17 éves ukrán a kispadra kerülhet – állítja Luís Mira a Dexerton. A hírek szerint a döntés hátterében a NAVI tavaszi szezonja, pontosabban annak eredménytelensége állhat: a Majorön ezúttal még a rájátszásig sem jutottak el s1mple-ék.

A NAVI tavaly decemberben léptette elő npl-t az akadémiából. Akkor ezzel egy hatfős keretet csináltak, amiben pályánként váltogatták őt és sdy-t. A tavaszi szezon előtt viszont úgy döntöttek, hogy jobb ötlet inkább npl-lel folytatni, így sdy a Montéba igazolt. Npl azonban nem igazán találta a helyét tier 1-ben, B1ad3 döntése nem a kívánt eredményt hozta: a szezon során 0,92-es átlagos HLTV ratinget és 0,83-as impact ratinget hozott össze, a csapat pedig egyértelműen elégedetlen volt.

Az viszont egyelőre nem tiszta, hogy pontosan ki veheti át npl helyét a NAVI kezdőjében. A Dexerto szerint a NAVI komolyan fontolóra vette, hogy nemzetközire váltsanak és ezzel angol nyelvű kommunikációra. Vagyis lényegében bármelyik európai játékos szóba jöhet. Erre azért lehet szükség, mert az orosz-ukrán háború kitörése óta csakis ukrán játékosokkal tudtak dolgozni és úgy tűnik, ott nem találnak elég jó ötödik embert, B1ad3 utánpótlás-nevelése elapadt.

Amennyiben nemzetközire váltanak, elég sok lehetőség kerül az asztalukra. Például megpróbálhatnak egy fragerősebb játékost keresni npl helyére. De ami még jobb ötletnek tűnik kívülről, hogy új irányítót keressenek, hogy electronicnak ismét csak a fragekre kelljen koncentrálni. Sokan például arról spekulálnak, hogy az OG kispadján ücsörgő nexa is a kiszemeltek között van, de egyelőre megbízható forrás ezt még nem tudta megerősíteni.

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések