Aliens: Dark Descent teszt – A végső megoldás a futás

Az űrben senki nem hallja a kattingatásainkat, kivéve az Alienek, ők nagyon is, épp ez az izgalmas benne.

Bliccelt már a Xenomorph (ő volt a nyolcadik utas jegy nélkül), hemzsegett egy egész bolygón a családtagjaival, aztán kiderült, hogy képes feltámadni és még az univerzum egyik, ha nem a legjobb vadászának (Predator) is méltó ellenfele volt. Az Alien filmek nagy hatással voltak a sci-fi/horror műfajra és az az igazság, hogy nem csak a filmvásznon arattak nagy sikert. Az Alien vs Predatort például mai napig az egyik legjobb FPS játéknak tartják, pedig 2000-ben jelent meg, illetve az Alien: Isolation is nagyon betalált egyeseknél, méghozzá valószínűleg azért, mert remekül teremtette meg az atmoszférát a kihalt űrhajóval és a ránk vadászó idegen lénnyel.

Nos a legjobb hír, hogy a hangulattal az Aliens: Dark Descent kapcsán sem lesz gond. Az első trailerek alapján elsőre úgy gondoltam, hogy ez nem az én játékom lesz, mert bár időnként magával tud ragadni egy-egy körökre osztott cím, itt úgy éreztem ez csak lelassítja és elveszi majd az élvezeti értékét az akciónak és feszültségnek. Az már más kérdés, hogy miért voltam ringattam maga abba a hitbe, hogy ez egy 4X típusú találkozás lesz a földönkívüli parazita fajjal. Mindenesetre örömmel tudatosult bennem, hogy egy RTS-sel (valós idejű stratégia) van dolgom. Ezek alapján ugyanúgy felülnézetből irányíthatjuk a karakterünket (nem sokkal az indulás után karaktereinket), ami összességében még így is elképesztő módon odaszegezett a képernyő elé már az első pillanattól a játék.

Egy űrhajón kezdünk, és egy tisztet alakítunk, de nem sok időt kapunk arra, hogy felfedezzük a környezetet, ugyanis hamar belecsöppenünk a rideg valóságba, miszerint a lények már a fedélzeten vannak. A rémálom akkor kezdődik, amikor az Otago űrhajó lezuhan a Lethe bolygón emiatt, miközben aktiválódott a Cerberus protokoll – ami lényegében megakadályozza, hogy bárki is elhagyja bolygót vagy leszálljon rajta épségben. A Dark Descent kampányában pedig szembe kell néznünk a Xenomorphok egész hadával, de nem ússzuk meg a Facehuggerektől kezdve a Praetoriánusokon át az Alien királynőt sem – az Androidokat ki ne hagyjam –, a többi borzadály pedig legyen meglepetés számotokra is.

A történet során emlékezetes karakterek sora jelenik majd meg, nevezetesen Maeko Hayes, a Lethe Pioneer Station helyettes adminisztrátora, Jonas Harper, az amerikai tengerészgyalogosok őrmestere és Barbara Pryce (mi vele vagyunk első körben), a Weyland-Yutani kolónia igazgatója. Egyébként meglehetősen komor és vészjósló sztorija van a játéknak, és első körben a Bolygó neve: Halál című filmre emlékeztet a felvezetés meg az, hogy folyamatosan a bolygó különböző pontjain kell akcióznunk. A küldetéseket pedig amolyan Marvel's Midnight Sunsra hajazó módon hajthatjuk végre. Hiszen minden egyes nap csak meghatározott számú missziót végezhetünk el és eközben a különböző részlegeket tudjunk folyamatosan figyelni. Itt találjuk a gyengélkedőt, ahol a sebesült katonáinkat gyógyíthatjuk, de a ellátogathatunk a laborba vagy a fegyverraktárba is. Ami pedig jó hír, hogy a játék folyamatosan adagolja az újonnan megszerezhető dolgokat, tehát mindig van célunk az előrehaladást illetően a sztorin kívül is. A kispisztolytól kezdve a gépfegyveren (M41A) át, a lángszóróig, sörétesig és rakétavetőig jó néhány eszköz lesz a kezünkbe, hogy átküldjük a túlvilágra a minket potenciális eledelnek tekintő idegen lényeket.

A játék legjobb része egyébként a pofás grafika és átvezetőkön túl maga a játékmenet. Valós időben zajlik minden, de annyi könnyítés azért van, hogy a képességek használatakor lelassulhat vagy teljesen megállhat az idő – ezt ki lehet választani a menüben. Javaslom az előbbi megoldást, mert bár nehezebb az egyes helyzeteket lereagálni, mégis sokkal izgalmasabb, egy-egy jól megoldott szituáció jóval nagyobb sikerélményt nyújt majd, de nyilván érdemes lehet igénybe venni a pause-t is ilyenkor, mert akkor biztosan nem lesz annyira para egyetlen szitu sem. Persze még így is előfordulhat, hogy az lesz a legjobb megoldás, ha hátrálunk vagy visszavonulunk egy biztonságos helyre, és bár szégyen a futás, de nagyon hasznos tud lenni. Emellett az is izgalmas, ahogy felfedezzük a különböző helyszíneket, hiszen bár felülről szemléljük az eseményeket mégis vizuálisan jóval kevesebbet látunk mindebből. Azt viszont például mindenképpen felrónám negatívumként a játékkal kapcsolatban, hogy a lopakodós rész számomra gyenge, az Alien mozgása fura, és nem az izgulás jár át ilyenkor, hanem a frusztráció. Érdekesen járkálnak az ellenfelek ilyenkor és az is fura, hogy teljesen lehetetlen szögből is képesek kiszúrni – ezzel arra is rá akarok világítani, hogy az AI és az Alienek mozgása az sok esetben nem igazán van a helyzet magaslatán. Természetesen a küldetések során katonáinknak a stresszel is szembe kell nézniük és mindegyikük másként birkózik meg ezzel vagy éppen pont, hogy nem tud vele mit kezdeni egy idő után – ennek hatására pedig egyre kevésbé lesznek hatékonyak. A legjobb az egészben viszont, hogy többféle játékstílust és taktikát is hatékonyan fel lehet használni annak érdekében, hogy megoldjuk a küldetéseket és élve kihozzuk a kis osztagunkat.

Egy szó, mint száz, nagyszerű játékot kaptunk az Alien filmekről mintázva, aki szereti a zsánert, illetve kedveli ezt a franchise-t, az garantáltan nem fog csalódni!