Kirakták a NIP-ből, most a NAVI irányítója lehet

Kirakták a NIP-ből, most a NAVI irányítója lehet

Papíron nagyon keménynek tűnik a csapat, de szerintetek milyenek lesznek a szerveren?

Minden órára jut egy meglepetés ebben az átigazolási szezonban. Éppencsak megírtuk tegnap késő délután, hogy a litván jL a NAVI egyik kiszemeltje, de rajta kívül még két másik játékost keresnek a csapatba – és láss csodát, a megjelenés pillanatában be is futott a hír a többiekről! A Dexerto és a 1pv.fr ugyanis megerősítették az Aleksib-pletykát, illetve a még annyira sem biztos lábakon álló sejtést, hogy a román iM lehet az ötödik! A tárgyalások már folynak mindenkivel a hírek szerint, de egyelőre még senki semmit nem írt alá. Persze ez csak idő kérdése.

A nagy cserékre azért van szükség, mert npl kirakását követően a NAVI fontolóra vette, hogy nemzetközire váltsanak és az electroNic–Perfecto duó állítólag nem kért ebből a projektből, így inkább távoznak – a játékosokat az EG-vel és a Cloud9-nal is hírbe hozták a napokban. Ennek következtében a NAVI-nak két játékosa maradt, s1mple és b1t. Melléjük kell tehát egy irányító és két beton rifler még. A riflerek esetében nem igényel különösebb magyarázatot, hogy miért azokat szemelték ki, akiket. jL az Apeks színeiben a Párizs Major elődöntőjéig menetelt, míg iM ugyanezen a versenyen döntős volt és ha nincs ZywOo, toronymagasan megnyeri az MVP-versenyt is.

Az irányító kérdés viszont nagyobb vitákat szított, mert Aleksibben sokan nem látnak fantáziát már a G2-s és a NIP-es kalandjai után. Mi annyit tennénk ehhez hozzá, hogy érthető, ha fenntartása van a rajongóknak a finn IGL miatt. Viszont azt is látni kell, hogy ezek a korábbi projektjei nagyon messze voltak az ideálistól. A G2-ban egy éppencsak szárnyait bontogató m0NESY-vel és JACKZ-szel kellett dolgoznia, majd mire kezdett konzisztensebbé válni az orosz AWP-s, valamint eljött az idő, hogy JACKZ távozzon, akkor kirakták őt is. A NIP-es projektről pedig értekeztünk nemrég hosszabban is. Ebből csak azt ismételnénk meg most, hogy egy percig nem volt stabil a felállás a finn érkezése óta, így nem is nagyon volt esélye bizonyítani ott.

Viszont ez a NAVI-projekt most eléggé úgy néz ki, mint amire időt fog szánni a szervezet, úgy, mint például a Vitalitynél is tették. Erre már csak azért is nagy szükség lesz, mert a játékosok egy része még nem elég tapasztalt a magasabb szinteken, míg az ukránoknak (főleg b1tnek) a modern nemzetközi csapatozáshoz kell felnőnie majd, például kommunikáció terén. Aleksib és B1ad3 pedig meg kell találják a közös hangot a szerveren belül és kívül. Szóval nem lenne meglepő, ha azt mondaná a NAVI az új csapat hivatalos bejelentésekor, hogy CS2-ben, esetleg jövőre akarunk tornákat nyerni.

A NAVI várható felállása

Oleksandr ⁠s1mple⁠” Kostyliev
Valeriy ⁠b1t⁠ Vakhovskiy
Aleksi ⁠Aleksib⁠ Virolainen
Justinas ⁠jL⁠” Lekavicius
Mihai „⁠iM⁠ Ivan

Andrey ⁠B1ad3⁠” Gorodenskiy (edző)

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár