Legendás brazilokkal épülhet újra a FURIA?

Legendás brazilokkal épülhet újra a FURIA?

A legendás brazilok nyugdíjas évei még odébb lehetnek, ha igazak a pletykák.

Egy brazil bennfentes, Giovanni „gio” Deniz forrásai szerint Gabriel „FalleN” Toledo aláírt egy előszerződést arról, hogy csatlakozik a FURIA-hoz a nyári szünetben. Állítólag az egyezség része az is, hogy Fernando „fer” Alvarenga is veletart. 5 nappal ezelőtt egy másik brazil forrás, a gamearena.gg szintén arról írt, hogy a kétszeres Major-bajnok irányító a FURIA-ban köthet ki, azonban ők akkor még úgy tudták, hogy semmi sincs a kőbe vésve és csak tárgyalgat egymással az Imperial és a FURIA.

Ehhez képest gio a riportjában már arról beszél, hogy FalleNnek aláírt szerződése van. Vagyis ha igazak az információk, akkor nem törték túl sokáig a felek a fejüket ezen az átigazoláson, még úgy sem, hogy nagyon szeret FalleN a visszavonulásáról beszélni a médiának. Talán csak fer helyzete kérdéses még ezen a ponton, mert róla nem sok részlet derült ki a riportból. Ő egyébként hónapok óta nem játszik, mert tavaly lecserélte őt az Imperial JOTAra, miután kiestek az IEM Rio Majorről.

A riportok apropóján a Dust2.br felkereste a FURIA társigazgatóját, André Akkarit, hogy kommentálja a híreket. Nyilatkozatában Akkari megerősítette, hogy a dallasi kiesés után és a szezonjuk végeztével eljött az idő, hogy leüljenek megbeszélni a terveiket, beleértve a potenciális cseréket is. Bár FalleNékről nem beszélt, azt elárulta, hogy „kemény viták folynak minden lehetőségről”, amiből szerinte „ezer van”. Így például az asztalon van az is, hogy „megtartsunk valakit, elengedjünk mindenkit vagy új játékosokat hozzunk”. De állítása szerint egyelőre még nem született döntés semmiről. A folyamatról azt mondta, hogy először tárgyalni akarnak a stábon belül, majd a kiszemeltjeikkel. Azt ígérte, hogy ez „meg fog történi a következő 20 napban és utána fogunk dönteni”.

Az elmúlt lassan egy évet elnézve ma már nem is kérdéses, hogy valamilyen változásra van szükség a FURIA csapatában. Ugyanis hiába van pár remek játékosuk, mint például yuurih és KSCERATO, ha egyszerűen semmi más nem működik megfelelően a csapatban. Sokáig az elavult stratégiai megközelítésük miatt voltak célkeresztben, majd arT döntéshozatalát kezdték ki a szakértők.

Ezért megpróbálták az NA RMR és a Párizs Major között feldobni a játékukat pár Európából kölcsönzött trükkel, de a kevés idő és a hibás implementáció miatt még rosszabbak lettek. A T-oldaluk Párizs óta konkrétan nem létezik: átlagosan 4 kört hoznak még T-oldalra billenő pályákon is, ahol mindenki más ennek a dupláját szokta produkálni legalább. Ráadásul, ha a 4 kört elérik a T-oldalon, akkor már tényleg jól ment nekik, mert volt mostanában olyan meccsük is, ahol eddig sem jutottak el. Remek kérdés, hogy FalleN hogyan tudná ezt orvosolni, de az arT-kísérlet látványosan megbukott, szóval már a változás ténye is segítség lehet a FURIAnak.

A FURIA potenciális játékosai a nyári szünet végére:

Yuri „yuurih” Santos
Andrei „arT” Piovezan
Kaike „KSCERATO” Cerato
André „drop” Abreu
Rafael „saffee” Costa
Gabriel „FalleN” Toledo
Fernando „fer” Alvarenga

Nicholas „guerri” Nogueira (edző)

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár