Akadémista kapta meg a MOUZ utolsó szabad helyét

Akadémista kapta meg a MOUZ utolsó szabad helyét

„Sergej öccseként” ismerte meg a világ a 16 éves tehetséget, aki átveszi JDC helyét a MOUZ kezdőjében.

Egy ideje már lehetett sejteni, de a MOUZ végre hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi MOUZ NXT-játékos Jimpphat veszi át JDC hátrahagyott helyét a kezdőjükben. A dexter–siuhy cserét követően tehát összeállt a MOUZ végleges felállása az őszre – további csere már nem várható.

Persze rengeteg feladat vár még a csapatra, mielőtt nagy eredményeket várhatnánk tőlük. Hiszen az új irányítónak és a tier 1-ben tapasztalatlan 16 éves akadémistának is hozzá kell még szoknia ahhoz, hogy új társakkal és magasabb szinten játszanak. Arról nem is beszélve, hogy jelentősen több LAN-esemény lesz a naptárukban, mint korábban.

Ezeket olvastad már?

Ennek ellenére üdítő látni, hogy a sokáig csak „sergej öccseként” ismert Jimpphat lehetőséget kapott a MOUZ főcsapatában. A fiatal rifler ugyanis elképesztő tehetség már most is. Tier 2-3-ban 1,18-as rating átlagot hozott össze közel 300 pályán az NXT-ben – igaz, túlnyomóan online meccseken. De ha ezt sikerül folytatnia a magasabb szinteken is a csapattársai segítségével, akkor a MOUZ tűzereje elég ígéretesen fest.

Ráadásul a MOUZ saját neveléseként elég jó üzlet a szervezetnek az előléptetése. Ami többszörösen igaz lehet még a jövőben, ha már ilyen fiatalon képes lesz azon a szinten játszani, amit a korábbi növendékektől, például torzsitól, xertioNtől, siuhy-tól vagy JDC-től láthattunk az elmúlt egy-másfél évben.

A MOUZ felállása

David „⁠frozen⁠” Čerňanský
Kamil „⁠siuhy⁠” Szkaradek
Ádám „⁠torzsi⁠” Torzsás
Dorian „⁠xertioN⁠” Berman
Jimi „⁠Jimpphat⁠” Salo

Dennis „⁠sycrone⁠” Nielsen (edző)

Borítókép: MOUZ

Kövess Minket!



Gamer szótár