Nolan imádja a Barbenheimer-őrületet és szerinte ez jót tesz az iparágnak

Nolan imádja a Barbenheimer-őrületet és szerinte ez jót tesz az iparágnak

Egyre többen döntenek úgy, hogy mindkettőre beülnek.

Miközben mozilátogatók ezrei készülnek Greta Gerwig Barbie és Christopher Nolan Oppenheimer – amelyre most te is mozijegyet nyerhetsz – című filmjeinek dupla vetítésére, a Barbenheimer-őrületben egyvalaki tényleg örömét leli, mégpedig maga Nolan. Bár a bevételeket illetően az ő alkotásának a legnagyobb ellensége a Barbie lesz a pénztáraknál, Nolan nemrég mégis azt nyilatkozta fantasztikus, hogy mindkét nyári film ugyanazon a napon debütál.

„"A nyár egy egészséges piac esetében mindig zsúfolt, és mi már régóta csináljuk ezt. Azt hiszem, mi, akiket nagyon érdekelnek a filmek sorsa, már nagyon vártuk, hogy újra tele legyen a piac, és most ez megtörténik, szóval ez fantasztikus.”

Ezeket olvastad már?

Cillian Murphy, aki az "Oppenehimer" címszerepét játssza, egyetértett Nolannal:

„Szerintem ez nagyszerű. Úgy értem, meg fogom nézni a Barbie-t és már alig várom, hogy lássam. Ez pompás dolog az iparág és a közönség számára, hogy két ilyen csodálatos filmet is megtekinthetünk ugyanazon a napon. Egy egész napot a moziban tölthetnénk emiatt, mi lehet ennél jobb?”

Matt Damon – aki szintén szerepet kapott az Oppenheimerben – csatlakozott kollégájához:

„Imádom ezt, mert az emberek arról beszélnek, hogy egy hétvégén két filmre is elmennek. Ben [Affleck] és én minden hétvégén két filmre is beültünk, és szerintem az embereknek is ezt kellene tenniük.”

Az Oppenheimer egyik női főszereplője, Emily Blunt is fantasztikusnak tartja, hogy a két ekkora film egyszerre debütál a mozikba, mivel szerinte az érdeklődés a sokszínűség iránt lenyűgöző.

Bár a Barbie-t és az Oppenheimert eredetileg riválisokként igyekeztek beállítani – valószínűleg azért, mert Nolan több, mint egy évtized után elhagyta a "Barbie stúdióját", a Warner Bros-t, és az Oppenheimert már a Universal-nál készítette el –, mégis az ellenkezője történik, hiszen a két alkotás készítői és szereplői egymás munkáját dicséri. Ez pedig úgy tűnik hatással van az emberekre is, mivel az AMC Theatres július 10-én arról számolt be, hogy az AMC Stubs programjának több, mint 20 000 tagja vásárolt jegyet a Barbie és az Oppenheimer egyazon napon történő megtekintésére.

A Barbie és az Oppenheimer is július 21-én kerül a mozikba a Warner Bros. és a Universal Pictures forgalmazásában.

Kövess Minket!



Gamer szótár