Ekkora összegre rúg Tom Cruise biztosítása a kaszkadőrmutatványok miatt

Ekkora összegre rúg Tom Cruise biztosítása a kaszkadőrmutatványok miatt

Szinte mindent maga szeret megcsinálni a forgatásokon, szóval nem csoda, ha igyekeznek őt biztonságban tudni.

Tom Cruise egyik védjegye, hogy saját maga hajtja végre filmjei kaszkadőrmutatványait, amelyek produkcióról produkcióra egyre vakmerőbbek. A stúdiófőnökök kezdetben a hajukat tépték, hiszen az egész film létét veszélybe sodorhatja, ha a sztár megsérül, netán életét veszti forgatás közben. Aztán győzött a matematika: Cruise filmjei olyan magas bevételt hoznak – a Mission: Impossible franchise eddig 3,5 milliárd dollárt –, hogy megéri a kockázat, ráadásul Hollywood legnagyobb akciósztárja olyan alaposan felkészül egy-egy mutatványra, hogy legfeljebb a bokáját töri, amikor átugrik egyik háztetőről a másikra. (Ez történt öt éve a Mission: Impossible – Utóhatás forgatásán.)

Ezeket olvastad már?

Ez mind szép, de felmerül a kérdés: mennyibe kerül Cruise biztosítása, ha ilyen magas a kockázat? A Newsweek megpróbált ennek utánajárni, különös tekintettel arra, hogy Cruise új filmjében, a Mission: Impossible Leszámolás Első Részben eddig sosem látott, természetesen életveszélyes kaszkadőrmutatványt hajt végre. A hírmagazin Marc Federmant, a San Franciscó-i Epic Insurance Brokers & Consultants egyik vezetőjét kereste meg, aki évtizedek óta hollywoodi filmek biztosítási ügyeivel foglalkozik. A szakember pontos összeget nem tudott mondani, mivel ez üzleti titok, de becslésre azért vállalkozott. Mint elmondta, egy-egy film stábjának biztosítása a költségvetés 3 százaléka szokott lenni. A Mission: Impossible Leszámolás Első Rész elkészítése 291 millió dollárba került, így a biztosítás 9,7 millió dollárra tehető. Federman szerint nyilvánvaló, hogy a mondott összeg „jelentős részét” teszi ki Cruise biztosítása, azaz több millió dollárról van szó, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a sztár a filmnek a producere is.

A Mission: Impossible Leszámolás Első Rész első kritikái igen kedvezőek, a film a Rottentomatoes kritikai portálon 96 százalékon áll. Iparági becslések szerint a jövőre látható második résszel együtt az összbevétel 1,5 milliárd dollár körül alakulhat, ezzel a franchise átlépheti az 5 milliárd dolláros álomhatárt.

Kövess Minket!



Gamer szótár